2024. március 29., péntek
SZENTTAMÁS

Félmillió dináros támogatás a helyi sportolóknak

A szenttamási Városi Sportcsarnokba látogatott pénteken Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúsági titkár. A látogatás célja annak a szerződésnek az aláírása volt, amelynek értelmében a tartományi titkárság csaknem félmillió dinárral támogatja a helyi Testnevelési, Rekreációs és Idegenforgalmi Központ kistermében elhelyezésre kerülő, a küzdősportokhoz szükséges felszerelés vásárlását. A helyi kosárlabdaklubok pedig új labdákat kaptak ajándékba.

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Az egykori röplabdázót, kétszeres olimpiai bajnokot a szenttamási sportcsarnokban Radivoj Paroški polgármester, Slobodan Subić, a sportközpont igazgatója, továbbá Radivoj Debeljački és Jovica Andrić községi elöljárók fogadták.

Vladimir Batez először a tavaly felújított tekepályát tekintette meg, majd a nagycsarnokban átadta az új labdákat az éppen edzésen lévő női kosarazók fiatal csapatának.

– Közösen sikerült befejezni a csarnok és a tekepálya felújítását, az utóbbi mintegy 4,5 millió dinárba került. Jelenleg pedig több sportágba is folyamatban vannak a beruházások. Nagyon örülök annak, hogy a 488 ezer dinár támogatással, amelyet a küzdősportok termének a felszerelésére biztosítottunk, kiegészítjük a sportközpont kínálatát. A létesítmény, véleményem szerint, az egyik legjobb és legmodernebbnek számít Vajdaságban – mondta a titkár.

Szenttamás polgármestere felszólalásában emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság több alkalommal is támogatta a község sportéletét, a klubokat,  hozzájárult a sportcsarnok tatarozásához, legutóbb pedig a tekepálya felújításában nyújtott segítséget.