2024. április 18., csütörtök

A spanyol egészségügyi minisztérium hibás adatok miatt több mint 1900-zal csökkentette a halálesetek számát

Több mint 1900-zal csökkentette a koronavírus okozta regisztrált halálesetek számát a spanyol egészségügyi minisztérium, mivel hibákat talált az adatok felülvizsgálatakor - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján Madridban hétfőn.

A járványügyi vezető elmondta: a 17 tartománytól és a két észak-afrikai exklávétől érkező tájékoztatókban előfordultak kétszer jelentett halálesetek, illetve olyan elhunytak is, akiknél vizsgálat nem igazolta a koronavírus-gyanút.

A szaktárca szerint Spanyolországban eddig 26 834-en veszítették életüket a fertőzés következtében, szemben a vasárnap közölt 28752-vel. Az elmúlt 24 órában 50-en hunytak el, a halálozás kilencedik napja maradt száz alatt.

A minisztérium kiigazította a regisztrált fertőzöttek adatait is, eszerint eddig 235 400 esetben azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírust, ami 372-vel kevesebb mint, ami a vasárnapi jelentésben szerepelt.

Egy nap alatt 132 új fertőzöttet szűrtek ki. Arancha González Laya spanyol külügyminiszter Twitter-oldalán közzétette, hogy júliustól eltörlik a külföldről érkezők számára kötelező kéthetes karantént, amelyet május 15-én vezettek be.

A döntést összhangban van a központi kormány hétvégi bejelentésével miszerint júliustól az ország ismét megnyílik a külföldi turisták előtt.

Spanyolországban hétfőn újabb járványügyi enyhítések kezdődtek, például a fővárosban több mint két hónap után megnyitotta kapuit a híres Retiro park, a kávézók , éttermek pedig megnyitották teraszaikat, minden vendég után fertőtlenítve a székeket és asztalokat. Az elmúlt hónapokhoz képest jóval több embert lehetett látni az utcákon, de sehol nem alakult ki tumultus, és a legnépszerűbb belvárosi területek forgalma jóval elmarad az ilyenkor szokásostól.