2024. április 16., kedd

Túljelentkezés a tehetséggondozó gimnáziumokba

Csaknem 8500 nyolcadikos jelentkezett – Több mint 26 ezren tanulhatnak az állami költségvetés terhén a szerbiai egyetemeken

Az oktatásügyi minisztérium meghatározta a felsőoktatási intézmények alapképzéseire szóló iratkozás kvótáját – számol be róla a Szerbiai RTV. Az állami egyetemi karokon 22 245 jövendőbeli hallgató tanulhat a költségvetés terhére, az akadémiákon és a szakfőiskolákon pedig több mint 4600 gólya. Emellett véget ért a nyolcadikosok online jelentkezése a tehetséggondozó gimnáziumokba és a művészeti középiskolákba.

Az oktatásügyi minisztérium előzetes adatai szerint a 4000 férőhelyre 8500 tanuló jelentkezett. A tehetséggondozó gimnáziumokban ebben az évben először indul földrajz-történelem, színpadi- és audiovizuális művészet szak, valamint sporttagozat. Ezek az intézmények speciális tantervvel dolgoznak, amelyekben a tanórák háromnegyedét az általános tantárgyak teszik ki, a többit pedig a szaktantárgyak.