2024. április 19., péntek

Magyar nyelven 2100 férőhely

A nyolcadikosok számára megjelent a középiskolai szakokra vonatkozó pályázat

Megjelent a középiskolai pályázat, amely tartalmazza, hogy mely középiskolában milyen szakok nyílnak, mely tannyelven, hány jelenlegi nyolcadikos diák iratkozhat be.

– Minden évben május végéhez közeledve jelenik meg a jóváhagyott középiskolai szakokra vonatkozó pályázat, és mint minden évben, idén is többlépcsős egyeztetés előzte meg ezt a folyamatot, amelyben a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság is részt vett, mielőtt a minisztérium meghozta volna a végleges döntését – nyilatkozta Vicsek Annamária, az oktatási minisztérium államtitkára.

– A helyzetet az idén is nehezítette, hogy a tavalyinál kevesebb a nyolcadikos – az idei tanévben 181-gyel kevesebb kisérettségiző végez, tehát valójában elfogadható lenne, ha a középiskolák első osztályaiban az ideihez képest szeptembertől hat osztálynyival lenne kevesebb a vajdasági középiskolákban magyar nyelven, mint amennyi az idei elsősök száma. Ezzel szemben, a tavalyihoz képest csupán egy osztállyal lett kevesebb jóváhagyva, ami még mindig jóval nagyobb arányt jelent, mint a korábbi években. Ugyanis ez év szeptemberétől 2102 hely vár a leendő elsősökre magyar nyelven a vajdasági középiskolákban, ami 30 százaléknyi többletkínálatot jelent – szögezte le az államtitkár, aki hozzátette:

– Amikor a középiskolák illetékesei eldöntik, milyen szakok jóváhagyását kérik, fontos, hogy ne csak azt vegyék figyelembe, hogy milyen tanári szakkáder áll rendelkezésükre, hanem azt is, hogy mekkora eséllyel tudnak majd az egyes szakokról kikerülve elhelyezkedni érettségi után a tanulók. Nem utolsósorban pedig a diákok érdeklődését is figyelembe kell venni. Ezért van az, hogy minden évben a MNT-vel és a tartományi oktatási titkársággal együtt azon dolgozunk, hogy minél színesebb legyen a választható szakok skálája, minél több szakirány közül választhassanak a diákok, ugyanakkor túl nagy se legyen a különbség a kínálat és a kereslet között, mert ha nem tudjuk elegendő számú diákkal megtölteni a jóváhagyott osztályokat, akkor szeptembertől lesz majd komoly feladat a számunkra a kislétszámú osztályok jóváhagyásának a kiharcolása – tudtuk meg Vicsek Annamáriától.

A leendő középiskolások számára szeptembertől 651 férőhellyel többet terveztek magyar nyelven a vajdasági középiskolákban.

– Ez egyrészt azt jelenti, hogy kevésbé csökkent a férőhelyek száma, mint amennyi indokolt lett volna a nyolcadikosok számának csökkenése vonatkozásában. Ugyanakkor azonban nagy kihívás számunkra, hiszen szeptembertől csak azok a szakok maradhatnak majd meg, ahová elegendő számú tanuló fog beiratkozni, azonban ez is jó tesztje lesz majd a jóváhagyott szakok indokoltságának. Bízunk benne, hogy több diák fogja a szülőföldön való továbbtanulást választani valamelyik vajdasági magyar középiskolában, hiszen a szakirányok színes skálája és a tartományi oktatási titkárság és a MNT különböző beruházásai és fejlesztései az iskolákban a vajdasági magyar középiskolai oktatás minőségét fogják, ahogyan eddig is, a jövőben is erősíteni.

A vajdasági magyar politikum erejét hűen tükrözi az idei középiskolai hálózat megjelenésének folyamata, hiszen minden szinten ott voltunk: ahol tárgyalni lehetett, ott tárgyaltunk, ahol a döntéseket hozták, ott tudtunk hatni a döntésekre. Ennek az érdekérvényesítésnek az lett az eredménye, hogy minden osztály, amit terveztünk, jóvá lett hagyva. Külön kiemelném a topolyai Dositej Obradović Gimnáziumot, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség erőteljesebb ráhatásának köszönhetően az általános szak mellett az idén első alkalommal jóvá lett hagyva a turisztikai szak is – hallottuk az oktatási minisztérium államtitkárától.