2024. április 19., péntek

WHO: Dél-Amerika a koronavírus-járvány új gócpontja

Az Egészségügyi Világszervezet szerint Dél-Amerika a koronavírus-járvány új gócpontja. A kontinensen Brazíliában a legrosszabb a helyzet, 330 ezer igazolt fertőzöttet regisztráltak, ezzel az Egyesült Államok és Oroszország után világszerte a harmadik helyen állnak.

„Tanúi vagyunk, ahogy a dél-amerikai országokban emelkedik a megbetegedések száma. Ezen országok közül több is aggodalomra ad okot.” – Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója.

Brazil kutatók egy csoportja szerint az országban közölt hivatalos adatoknál jóval több a tényleges fertőzöttek száma, ami elérheti akár a három és félmilliót is. Brazíliában a legtöbb fertőzött São Paulo államban van.

— Még többen fognak meghalni. A héten már São Paulo Heliopolis kerületében is építettünk egy tábori kórházat, amely már fogad betegeket, de egy hónapon belül teljes kapacitással fog működni - mondta Marcivan Barreto, a helyi koordinátor.

Jair Bolsonaro brazil államfő az amerikai elnökhöz, Donald Trumphoz hasonlóan a vitatott klorokin nevű vegyületben hisz, és el is kezdte szedni. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Brazíliában több mint 21 ezren vesztették életüket a koronavírus következményei miatt.

Argentína

A szomszédos Argentínában jobb a helyzet, ott a regisztrált fertőzöttek száma az ország méretéhez képest viszonylag kevés, 10 ezer, és valamivel több mint 400-an vesztették életüket.

Mexikó

Mexikóban viszont egyre rosszabb a helyzet. Pénteken regisztrálták eddig egy nap alatt a legtöbb áldozatot, 479-en haltak meg, és mintegy 3000 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, így a fertőzöttek száma meghaladta a 60 ezret.