2024. április 19., péntek

Lakásokat az egészségügyieknek és a tanároknak

Hamarosan megkezdődhet a Fruška gora-i közlekedési folyosó kiépítése

Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter pénteken megtekintette a biztonsági erők tagjai számára épülő lakások munkálatait Újvidéken. Az 548 lakás a Jugovićevo városrészben épül. A miniszter szerint az első lakók, azaz a hadsereg, a rendőrség és a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség tagjai már év végén beköltözhetnek.

– Minisztériumunk levélben fordult a szerb kormányhoz, amelyben kérte, hogy a projektet terjesszék ki az oktatásban és az egészségügyben dolgozókra is – mondta el Mihajlović.

Újvidék polgármestere, Miloš Vučević elégedett a lakások építésének ótemével, megköszönte a munkások, a vállalkozók és a minisztérium munkáját. Elképzelése szerint Újvidéknek ez a része lesz a város egyik legszebb része. Itt új iskolát és óvodát nyitnak, valamint egy atlétikai központ építése is tervben van.

Zorana Mihajlović megtekintette a Belgrád–Újvidék-autópálya Káty és Újvidék között lévő felüljárón folyó munkálatokat is, melyek várhatóan két hét múlva fejeződnek be. A felüljáró összekapcsolja Kátyot az ipari zónával, illetve Šangaj településsel, megkönnyítve ezzel a közlekedést. A beruházás értéke 500 millió dinár. Mihajlović kiemelte, eddig kétmilliárd dinárt fektettek az újvidéki közúti infrastruktúrába.

A miniszter kitért a Fruška gora-i közlekedési folyosó építésére is. Elmondta, a körülbelül 600 millió eurós projekt tervdokumentációja nagyrészt már elkészült.

A munkálatok pedig azonnal megkezdődnek, amint a kínai Exim Bank jóváhagyja a kölcsönt.