2024. március 29., péntek

Élet a felhők között

A topolyai lány útja a modellvilágból a légiutaskísérőkig vezetett

Süli Orsolyát modellként ismerhette meg a világ. A Topolyáról származó fiatal lány számos neves divatlappal dolgozott együtt, majd három év után, mint légiutaskísérő helyezkedett el a nagyvilágban, pontosabban Abu Dhabiban. Orsival a munkájáról és a szabadidejéről beszélgettünk.

Régóta dédelgetett álmod, hogy légiutaskísérő légy?

– Kislányként mindig csodálva néztem a repülőn dolgozó egyenruhás lányokat, habár nem sokat tudtam róluk, mindig is egy akartam lenni közülük.

Hogyan kerültél Abu Dhabiba?

– Amikor végre betöltöttem a huszonegyet, jelentkeztem egy nyílt napra az egyik legnagyobb légitársasághoz. Előtte körülbelül fél évig készültem az interjúra, a kérdésekre, a csoportos feladatokra, dolgoztam az önéletrajzomon, de végül az idegességem miatt az utolsó előtti körben kiestem. Kicsit szomorkodtam, de eszembe se jutott feladni. Pár hónap múlva véletlenül láttam meg, hogy egy másik légitársaság is toboroz Belgrádban. Igaz, hogy csak egy hetem volt felkészülni az interjúra, de jelentkeztem. Még az előzőnél is jobban készültem, hangosan gyakoroltam, mindennek utánanéztem, majd az interjú után három nappal kaptam a telefonhívást, amiben gratuláltak a sikeres teljesítményemhez. Két hónappal később Abu Dhabiba költöztem, ahol hathetes tréning várt rám, sok-sok vizsga és még annál is több élmény.

Milyen elvárásoknak kell megfelelniük a légiutaskísérőknek?

– Sok szigorú elvárásnak kell megfelelnie annak, aki légikisasszony szeretne lenni. A legfontosabb, hogy teljesen egészséges legyél és alkalmazkodni tudj ismeretlen emberekhez, új környezethez, különböző kultúrákhoz és a kötetlen munkaidőhöz. A folyékony angoltudás az egyetlen nyelvi követelmény, de nagyra értékelik, ha valaki több nyelven is beszél. A jelentkezéshez elég a középiskolai diploma és egy év vendéglátói tapasztalat. Fontos, hogy türelmes legyél és higgadt minden helyzetben, mosolyogni tudj még akkor is, ha legszívesebben sírnál.

Mivel foglalkozol a szabadidődben?

– A szabadidőm leginkább pihenéssel, edzéssel, főzéssel vagy barátokkal töltöm, külföldön pedig nagyon változó. Sok múlik a társaságon, történt már hogy egyedül fedeztem fel új városokat, de legtöbbször egy-két munkatárssal megyünk várost nézni, vacsorázni vagy csak sétálni a környéken – nyilatkozta Süli Orsolya, a fiatal légiutaskísérő.

Orsi még azt is hozzátette, hogy a rendkívüli állapot feloldása után a legelső dolga az lesz, hogy hazalátogat, amely reményei szerint minél előbb be fog következni.