Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Trianon emlékezete II.

Domanovszky Sándor a bécsi udvar magyarellenes politikájáról

Mák Ferenc

2020. május 25., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Domanovszky Sándor 1920-ban közzétett A magyar kérdés történeti szempontból tekintve című tanulmánya a párizsi békekonferencia magyar küldöttségének hivatalos álláspontját tartalmazta, összefoglalta mindazt, amit a delegátus tagjai egységesen képviseltek: a történelmi Magyarország területi sérthetetlensége iránti elkötelezettséget. A tanulmányt külön füzetben Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája jelentette meg. A TEVÉL az első világháború végén, 1918 őszén alakult országos politikai propagandaszervezet volt, amely a történelmi Magyarország területi integritásának megóvását tűzte ki céljául, 1920-ban pedig egyesületként a béketárgyalásokon részt vevő magyar tárgyalódelegáció tudományos támogatója volt. Tagjainak sorába olyan neves személyiségek tartoztak, mint Cholnoky Jenő földrajztudós, vagy Milotay István történész, első elnöke pedig Lóczy Lajos geográfus, egyetemi tanár volt. Angol és francia nyelvű kiadványaikban Magyarország és a magyarság történetének a megismerését szorgalmazták.

Domanovszky Sándor tanulmánya első részében a honfoglaló magyarok államalapító erőfeszítéseit méltatta, s rámutatott: azzal, hogy Szent István vezetésével csatlakoztak a keresztény Európához, biztos alapokra helyezték az ország jövőjét, akik az országunkba érkeztek, saját elhatározásuk alapján vállaltak sorsközösséget az őket befogadó magyarsággal. Az ázsiai magyarok elnyomásáról tehát szó sem lehetett. A 150 éves török hódoltság alatt az oszmán hatalom a Tisza-vidékét, a Duna–Tisza közének déli részét, sőt a Duna–Dráva szögét is teljesen elpusztította, néptelenné tette, úgyhogy kivonulásuk után Bács-Bodrog vármegye összes lakossága mindössze 31 ezer, Békés, Csanád és Csongrád vármegyéké pedig együttvéve is 20 ezer főre apadt. Ilyen körülmények között került sor a vidék újratelepítésére, melynek során Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek, az osztrák abszolutizmus rendíthetetlen hívének irányításával császárhű, katolikus németek mellett Szerbiából a török elől menekülő szerbeket telepített az ország déli területeire. Ennek következtében néhány évtizeden belül elképesztő arányban csökkent a török elnyomás alól éppen, hogy felszabadult terület magyarságának aránya: 1720-tól 1787-ig az ország lakosságának lélekszáma a tömeges bevándorlás következtében ugrásszerűen, 210%-kal emelkedett. „Bács-Bodrog megyében, ahová németek és szerbek özönlöttek, egy évszázad alatt 31 ezerről 227 ezerre emelkedett a lakosság, a Tisza–Maros szögének öt megyéjében, ahol német katonai hatóság intézte a gazdasági vezetést és a telepítést, 45 ezerről 774 ezerre nőtt.” A Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21. (1896) című népesedési statisztika szerint 1787-ben a magyarság aránya az összes lakosságnak csak 39%-át tette ki.

1690-ben I. Lipót osztrák császár uralkodásának idején a szerbek Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével érkeztek Magyarország törököktől fölszabadított déli területeire, s az udvar azonmód biztosította nemzeti szokásaik és egyházuk privilégiumainak megőrzését. Domanovszky Sándor kiemelte: „A letelepítés kimondottan a szerbek kívánsága szerint is csak ideiglenes jellegű volt, és ez nekik sem territoriális, sem politikai jogokat nem adott. A visszatelepítés azonban nem következett be, és minthogy az 1699-iki karlovici béke egyelőre annak reményét is megsemmisítette, a szerbek helyzetük állandó jellegű biztosítására törekedtek. […] A különállási törekvés csakhamar területi követelésként jelentkezett: azok a szerbek léptek fel ily követeléssel, akik éppen akkor vették igénybe az ország vendégszeretetét.” Kollonich Lipót fölismerte, a szerb követelések a magyarokkal szembeni tervei magvalósítására kiváló eszközül kínálkoztak: a haditanács segítségével a magyar kormány tiltakozása ellenére a Maros, Tisza, Duna, Száva és Unna mentén a szerb privilégiumok elismerésével megszervezte a katonai határőrvidéket. „Ezzel teljesedtek a szerb kívánságok, hogy szabad birtokosok legyenek, de szigorú katonai igazgatás alá kerültek, amely a magyar jogok flagráns megsértésével idegen hatóság, az udvari haditanács alá rendelte e határőrvidéki területeket.” A nemzetiségi kérdés a Délvidéken akkor jelentkezett, amikor a szerbek Bécsben, az udvar támogatásával, a magyar országgyűlés követelményeinek ellensúlyozására megtarthatták „nemzeti congressusukat”, ahol már a politikai különállás igénye is megfogalmazódott.

1792 után azonban Magyarország történetében békésebb évtizedek következtek, a Béccsel történt határozott szembefordulás a XIX. század harmincas éveinek elején a magyar nemzeti reformmozgalom megerősödésével élesedett ki. Metternich a nemzetiségeket – az oláhok és a szerbek mellett most már a horvátokat és a tótokat is – minden adódó alkalommal fölhasználta a magyar függetlenségi törekvések letörésére. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc során ez azután elvezetett a magyarság és a nemzetiségek fegyveres összecsapásához. Domanovszky Sándor összefoglalásként megjegyezte: „Akik ma országunk feldarabolására törekszenek, velünk szemben egyenesen azt az 1690–1867 évek között megnyilvánult bécsi politikát folytatnák.” Ami azért elfogadhatatlan, mert „ellenségeink igényei igazságtalanok és méltánytalanok”, hiszen a szerbek azt a földet követelik maguknak, amelyen „nemzeti szerencsétlenségük egyik legkritikusabb időpontjában a földönfutóknak, mint vendégeknek adtunk szállást”, a betelepített románok és szlovákok állítólagos történeti jogai pedig csak történelmi valótlanságok. A jeles történész A magyar kérdés történeti szempontból tekintve című tanulmánya végén azzal zárta érvelését: ha Magyarországot, a szilárd államrend jelentette erőt a győztes hatalmak föláldozzák egyes szövetségeseik „szertelen és telhetetlen hatalmi vágyának”, akkor a balkáni tűzfészket áthelyeznék Magyarország és a volt monarchia területére, amelynek sorsa, rendjének és békéjének kérdése pedig közelebbről fogja érinteni a nyugatot, mint eddig bármikor a történelemben. Ha számba vesszük az elmúlt száz év történeti valóságát, Domanovszky Sándornak és tudós nemzedéktársainak ebben is mélységesen igaza volt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége