2024. április 18., csütörtök

Szórakoz(tat)ás

Világszerte egyre több országban enyhítenek a járvány elleni egészségügyi intézkedéseken, de ez korántsem jelenti azt, hogy az élsportolók máris visszatértek a normális felkészülési körülményekhez, a versenyek rendezése pedig egyelőre csak utópia. A nemzetközi sportszervezetek mindegyike a maga módján próbálja megszólítani a sportágak rajongóit. Nincs ezzel másként a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) sem. A pingpongot óriási érdeklődéssel várta a tokiói olimpiai közönség, de a rajongók a halasztás ellenére sem maradnak exkluzív tartalmak nélkül.

Az ITTF a közösségi médiát felhasználva több interjúcsatornát indított. A YouTube-on Adam Bobrow legendás asztalitenisz-kommentátor irányításával hosszas beszélgetések készülnek a jelen legnagyobb sztárjaival, akik arról mesélnek, hogyan élik meg a mostani szituációt, és hogyan tartják formában magukat. A fiatal sztárok mellett a „nagy öregek” is beszámolnak hőskori tetteikről: Jan-Ove Waldner, Mikael Appelgren és Jörgen Persson több mint egyórás interjúban sztoriztak a XX. századi asztaliteniszről. Az ITTF mindemellett magát a játékot sem hanyagolja, s a „Best of-sorozattal” folyamatos a visszatekintés a World Tour-állomások legjobb pillanataira. A kiváló meccsek legkiválóbb pontjait külön kategóriaként tálalják nemcsak a YouTube-on, hanem a szövetség saját tévécsatornáján, az itTV-n is. Ha mindez nem lenne elég, a legújabb trendeket követve a TikTokon is megtalálhatóak a legviccesebb pingpongos pillanatok, az Instagramon pedig maguk az asztaliteniszezők veszik át a hatalmat az ITTF profilja felett, hogy felhívják a világ másik szegletében élő sporttársukat, s szórakozzanak egy jót a mobiltelefonok képernyői előtt.

Levajac Németországban folytatja

A szerbiai férfi asztalitenisz-válogatott legfiatalabb tagja, Dimitrije Levajac a következő szezontól a németországi Saarbrücken csapatát erősíti. Levajac a szerződést hivatalosan ugyan még nem írta alá, ám a hírek szerint egy évre kötelezi el magát a németeknél. A Saarbrücken évek óta a Bundesliga élmezőnyéhez tartozik, a 2018/2019-es szezonban a rájátszás döntőjéig jutott a gárda.