2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szabad beutazás, korlátozott kiutazás

Az epidemiológusok véleménye megoszlik a beutazási liberalizáció indokoltsága tekintetében

Ma hatályba lépett a beutazási liberalizáció, amelynek értelmében Szerbia mindennemű korlátozások nélkül megnyitotta országhatárait saját állampolgárai és a külföldi állampolgárok előtt. A szerb kormány vonatkozó döntése természetesen semmilyen formában nem befolyásolja az egyéb országok járványügyi korlátozásait. Az elhúzódó és napjainkban szokatlan bezártságot követően megejtett nyitás sokakat meglepetésként ért, a közösségi oldalakon és a hírportálok hozzászólás rubrikájában olvasható polgári megjegyzések arra engednek következtetni, hogy többen értetlenül állnak a teljes liberalizáció előtt, sokan pedig attól tartanak, hogy mindezzel kockára teszik az eddigi időszak járvány ellen foganatosított intézkedéseinek eredményét.

BÁRHOL MEG LEHET FERTŐZŐDNI

Dr. Nebojša Bohucki, a Szabadkai Közegészségügyi Intézetjárványügyi szakértője szerint semmi ok aggodalomra, mivel az epidemiológiai helyzet szinte minden országban hasonló – annak köszönhetően, hogy korábban Európa szinte minden országa lezárta országhatárait. Ugyanakkora az esély a fertőzésre Szerbiában, mint Európa bármelyik országában, tette hozzá, mondván, hogy az epidemiológiai helyzet természetesen folyamatosan változik, ám a jelenleg aktuális helyzet megengedte az országhatárok megnyitását. Az eddig javasolt óvintézkedések, mint amilyen a legalább kétméteres távolságtartás és a védőmaszk, valamint kesztyű viselése, továbbra is szükséges – emelte ki Nebojša Bohucki lapunknak nyilatkozva, rámutatván, hogy ha tartjuk magunkat az említett javaslatokhoz, akkor szinte teljesen mindegy, hol tartózkodunk.

Azzal kapcsolatban, hogy a SARS-CoV-2-vírusnak több törzse van körforgásban, és ezek fertőzőképessége változó, a szakértő közölte, hogy ennek tekintetében egyelőre nem állnak rendelkezésre minden kétséget kizáró bizonyítékok, a mutációk feltárása a virológiai intézetek feladata.

Ha a vírusnak valóban több törzse van, akkor bárki többször megbetegedhet. Az esetleges mutációk okán fontos, hogy azok is óvatosak legyenek, akik már meggyógyultak. Éppen ezek miatt az esetleges, különböző törzsek miatt nehéz elkészíteni egy védőoltást. Ugyanez a helyzet az influenza tekintetében, nem létezik univerzális védőoltás, a vírus mutációja miatt minden ősszel új védőoltás érkezik – taglalta Nebojša Bohucki, aki azt is elmondta, hogy mostantól Szabadkán is bárki elvégeztetheti saját kérésére a PCR-tesztet, mind a közegészségügyi intézetben (munkanapokon reggel 7 és 9 óra között), mind az egészségházakban.

TALÁN MÉG INDOKOLT LETT VOLNA VÁRNI

A teljes beutazási liberalizáció sokakat megdöbbentett, hiszen váratlanul döntött mellette a szerb államvezetés – jegyezte meg lapunknak nyilatkozva dr. Zoran Radovanović epidemiológus, aki szerint ez a lépés azért is meglepő, mert a környező országok egyelőre nem tettek hasonló lépéseket, de azért is, mert a világ összes országára vonatkozik.

Azzal indokolták a döntést, hogy Szerbiában stabil a járványügyi helyzet, nekem viszont az az álláspontom, hogy nem biztos, hogy kockáztatni kellene ezt a stabilitást. Bizonyos országokban jelenleg is súlyos a helyzet, például Oroszországban Szerbiánál később lángolt fel a járvány, és továbbra is tombol. A szerbiai járványügyi helyzet teljes stabilitásának a tényét is meg lehet kérdőjelezni, hiszen az ország déli térségében gócpontok alakultak ki. Ezek a térségek nincsenek hermetikusan elzárva az ország többi részétől, nem beszélve arról, hogy a távolsági utasszállítás is működik. Éppen utóbbi újraindítását tartom az elmúlt időszak egyik legnagyobb tévedésének. A beutazás szabaddá tétele helyett talán egy ideig még kizárólag a saját problémáinkra kellett volna összpontosítani. Fogalmam sincsen, hogy miért született meg ez a döntés, szinte derült égből villámcsapásként. Elképzelhetőnek tartom, hogy a válságstáb tagjai is meglepődtek. Napvilágot láttak olyan feltételezések, hogy a döntés elsősorban a Montenegróban és a Bosznia-Hercegovinában élő, Szerbiában voksolásra jogosult polgárok a szavazás napján való beutazásának könnyítése miatt született meg, ám a választásokat június 21-én tartják meg, ha ez lenne az ok, akkor elég lett volna később liberalizálni a beutazást – taglalta Zoran Radovanović.

ÍGY LEHET ELVÉGEZTETNI A TESZTET

A PCR-tesztet a SARS-COV-2 jelenlétére péntektől bárki igényelheti, bármilyen okból kifolyólag, erősítette meg a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO). A teszt, végeztessük el bárhol az országban, 6 ezer dinárba kerül, azzal, hogy a kiskorúak és az egyetemisták számára ingyenes, amennyiben külföldi utazás céljából igénylik. A fertőzésgyanús személyeknek továbbra sem kell fizetniük a tesztért, sem azoknak, akiket műtét vagy bizonyos vizsgálatok elvégzése céljából utalnak kórházba.

A polgárnak először a teszt árát kell befizetnie az egységes, országos számlaszámra (840-17750-34), majd a befizetést igazoló szelvénnyel igényelheti a tesztelést. Magánszemélyeknek következőképpen kell kitölteniük a befizetőszelvényt, bárhol is végeztessék el a tesztet: a befizető (uplatilac) rubrikába a tesztelendő személy nevét és lakcímét kell feltüntetni; a befizetés rendeltetése (svrha uplate) rubrikába a következőket kell feltüntetni: Usluga testiranja na prisustvo SARS-CoV-2; a kedvezményezett (primalac) rubrikában a Republički fond za zdravstveno osiguranje-t kell feltüntetni.

100 SZEMÉLY GYÜLEKEZHET

Zlatibor Lončar egészégügyi miniszter rendelete értelmében mostantól 50 helyett 100 személy gyülekezhet, úgy a szabadban, mint zárt helyiségben. A gyülekezéseken be kell tartani az ott tartózkodók közötti kétméteres távolságot, és védőmaszkot, valamint kesztyűt kell viselni – áll a rendeletben.

AZ ÁLLAM MEGHÁLÁLJA

Aleksandar Vučić államfő ma fogadást adott a Covid-kórházak egészségügyi dolgozói számára. Alkalmi beszédében arról biztosította a jelenlevőket, hogy az állam nem feledkezik meg áldozatairól, és meghálálja alázatos munkájukat. Év végéig még jobbá válnak a körülmények az egészségügyben, ígérte az államfő, majd bejelentette, hogy Szent-Vid napján kitüntetik a legkiemelkedőbb teljesítményt felmutató egészségügyi alkalmazottakat.