2024. március 28., csütörtök

Jelentkezz rendőrnek!

Pásztor Bálint: Közösségünk kiemelt érdeke, hogy minél több magyar rendőr szolgáljon települeseinken

A Belügyminisztérium rendőrök foglalkoztatására írt ki pályázatot, a munkahelyekre magyar nemzetiségű szerb állampolgárok is jelentkezhetnek.

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke a közösségi oldalán arra biztatja a polgárokat, hogy minél többen jelentkezzenek, mert a szerbiai magyar közösségnek az a célja, hogy minél több magyar rendőr szolgáljon a vajdasági településeken. Pásztor felhívást intézett a jelentkezőkhöz, szabadon keressék meg közösségi oldalán, mert a VMSZ segíti, támogatja az érdeklődőket.

-Tegnap jelent meg a rendőrök felvételére vonatkozó pályázat, ami június ötödikéig van nyitva gyakorlatilag az ország teljes területére vonatkozóan, tehát a magyarok lakta részekre is, például a szabadkai vagy a nagykikindai rendőrállomásokra, amelyhez Ada, Zenta és Magyarkanizsa községek területe tartozik, de vonatkozik ez a közép-bánáti térségre is, Nyugat-Bácskára is. Időről időre szoktak pályázatok megjelenni a belügyminisztérium részéről, amelyek rendőrök és tűzoltók alkalmazására irányulnak, a Vajdasági Magyar Szövetségben mi igyekszünk segíteni a jelentkezőknek, hiszen az elmúlt időszakban csökkent a magyar nemzetiségű rendőrök és tűzoltók aránya. Ezért fontos célkitűzésnek tartjuk, hogy a részarányos foglalkoztatás elvével összhangban magyar rendőrök is legyenek – mondta Pásztor a Pannon RTV-nek.

Bővebb információt a következő linken kaphatnak az érdeklődők: https://bit.ly/2Xhr6GH