2024. április 20., szombat

Belügyminisztériumi épületkomplexum is épülhet a Munkás utcában

Az Albus gyárépület romos állapotban volt, az omladozó helyiségek hosszú évekig elkerítve álltak

A kerítés mögött elburjánzott a kóró, a gyár környékét senki sem rendezte, ezért a patkányoknak, egereknek kiváló telephelyként szolgált. Az esősebb időszakokban a pincerészben felgyülemlett a talajvíz, ez tökéletesen megfelelt a szúnyoglárvák fejlődésének is, a környék lakóinak „nagy örömére”.

Az Albus gyár helyén a Belügyminisztérium dolgozói számára is kialakítanak majd egy épületkomplexumot (Dávid Csilla felvétele)

Az Albus gyár helyén a Belügyminisztérium dolgozói számára is kialakítanak majd egy épületkomplexumot (Dávid Csilla felvétele)

Tavaly az újvidéki Területrendezési és Nagyberuházási Hivatal meghirdette a pályázatot az Albus szappangyár épületének lebontási munkálatait kivitelező cég megválasztásának érdekében, amit a veterniki Suša vállalat nyert, és a rendkívüli állapot ideje alatt ők végezték el a bontási munkálatokat. Erre a célra az önkormányzat valamivel több mint 10 millió dinárt különített el a városi költségvetésben.

A tervek szerint az egykori Albus gyár helyén a Belügyminisztérium dolgozóinak is építenek egy épületkomplexumot, de ezenkívül irodahelyiségeket is kialakítanak. Az új épületegyüttes megépítésének az a célja, hogy az újvidéki rendőrség dolgozói jobb körülmények között dolgozhassanak, és színvonalasabb munkát végezhessenek. Az építkezési projekt szerint a valamikori gyártelken három- négy-, vagy hét emeletes épületet húznak fel, de az sem kizárt, hogy az objektum egyes részei 10 emeletesek legyenek. A területrendezési terv alapján az építkezési terület körül megvigyázzák a fákat, de kérdés, hol parkolnak majd a dolgozók, mivel erről még nem számoltak be a projekt tervezői – olvasható a 021.rs honlapján. Az irodaház megépítése iránt egy amerikai IT-cég, az Epic Games kompánia mutatott legnagyobb érdeklődést.

A szóban forgó terület közelében most nyílt meg az új Munkás utcai parkoló, de ha az épületkomplexum terjedelmét nézzük, nehezen elképzelhető, hogy szabad helyet találnak majd az itt dolgozók.