2024. április 23., kedd
EGY GYAKORLÓ APA NEM MINDENNAPI MINDENNAPJAI

Minden más

Fantasztikus tavaszi időjárás lett a hétvégére, a derült kék égen a fecskék fogócskáztak, és a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli állapotot is beszüntették már pár napja. Kata korán kelt (szokása szerint), mivel több hónap után ez volt az a nap, amikor végre meglátogathatták ómamát. A gyerkőcök a bezártság után nagyon örültek, hogy végre nincs kijárási tilalom, aztán kiderült, hogy mégsem olyan minden, mint a „vírus” előtt volt. A buszok is újra járnak, de nagyjából ketten-hárman utaznak rajtuk, valahogy olyan az egész, mint valami rossz filmben. A „szakértők” többször is hangsúlyozták, hogy a kijárási tilalom feloldása után nem lesz az élet ugyanolyan, mint a „régi szép időkben”, és igazuk lett.

A gyerkőcök elmentek egy nagyot bringázni, és úgy ünnepelték meg a nagy szabadságot, hogy mindketten plezúrosan jöttek haza. Olyan volt, mintha a ketrecből szabadultak volna, hirtelen nem tudtak mit kezdjenek magukkal, úgy érezték, mindent szabad. Ennek eredményeképp Kata szakadt nadrággal, Előd vérző ujjal jött haza. Májki meg rákapott a rollerre, és habár százszor seggre esett, nem adta fel. Kata azt mondta, jó most, hogy szabad mindig kijárni, de valahogyan minden más mint a járvány előtt…

Aztán eljött a várva várt pillanat, de az ómamához való utazás sem sikeredett olyanra, mint azelőtt. Indulás előtt Katára fel kellett valahogyan „szerelni” a szájmaszkot, ami nem volt olyan egyszerű, hiszen kicsi a feje, és ha módosítás nélkül tette fel, akkor lecsúszott az arcáról. Aztán gyorsan leszedtem egy kulcstartóról a gyűrűt, és azzal összefogtam a maszk szorító gumiját a feje mögött, így tökéletesen passzolt.

A buszra a gyerkőcöknek nem lehetett jegyet venni, így taxival elsurrantunk a Kiszácsi utca végéig, innen indulnak ugyanis a városközi taxik Temerinbe. Eddig nagyon ritkán használtuk ezeket a feketéző taxisokat, de most ez mutatkozott egyedüli lehetőségnek, és amúgy is a buszjegy áráért szállítanak, úgyhogy megvolt az öröm. Nagy szerencsénk volt, hiszen csak egy autó állt a megszokott helyen. A sofőr azonnal rohant hozzánk, mint kiderült, reggel 8 óta itt várakozik (ekkor 11 óra volt), és senki sem jött. Azt mondta, számára csak akkor fizetődik ki az út, ha még valakit megvárunk, de ez az elmondottak alapján még akár órákat is jelenthetett, így kifizettem még egy személy számára a fuvart, és indulhattunk is.

Ami az otthoni, online oktatást illeti, egészen belelendültek a gyerekek, és úgy tűnik, mostanra a tanárok is. Az elején még egy kicsit döcögött az egész, teljesen új volt mindenki számára, volt olyan, hogy néha nem tudták követni a tévében folyó leckéket, mert túl gyorsan mondta a tanító néni, szerencsére ezeket az „órákat” online is meg lehetett nézni később, így nem volt komolyabb gond. Az is előfordult, hogy a diákok által elküldött házi feladatokat a tanár nem tudta megnézni, vagy nem jó helyen kereste. Megtörtént olyan is, hogy a tanár olyan tartalmakat küldött, amelyeket nem lehetett megtekinteni. Kellett egy kis türelem és tolerancia mindkét szenvedő féltől, de így május derekára elmondhatom, minden simán működik, és nemsokára itt a tanév vége, ami az idén előbb köszönt be, de ez már csak egy ilyen év lesz. Azelőtt a diákok alig várták a tanév végét, most meg amikor a gyerekekkel elhaladunk az iskola bezárt kapui előtt, sóvárogva néznek az üres udvarra… Mondhatnánk az is, hogy ezt is megéltük, de azért ezt a „korona-cirkuszt” mindenki szívesen kihagyta volna…