2021. július 24., szombat

Gyakorlati tudás és biztos munkahely

Hatvan diák tanulhat magyar nyelven a szabadkai Politechnikai Iskolában

A szabadkai Politechnikai Iskola 1981-ben kezdte meg munkáját önálló oktatási intézményként. Akkoriban még November 18. Építőipari Középiskola néven működött, majd 2002-ben felvette a Politechnikai Iskola nevet. Ma több mint 700 diák jár az intézménybe. A következő tanévben 60 tanuló járhat magyar tannyelvű osztályba. A részletekről Iso Planić igazgatót kérdeztük.

A képzőművész-technikusok munka közben (Fotó: Politechnikai Iskola)
A képzőművész-technikusok munka közben (Fotó: Politechnikai Iskola)

– A Politechnikai Iskolában a következő tanévre kilenc osztály megnyitását tervezzük, ebből kettő magyar, egy horvát és hat szerb tannyelvű lesz. Ezek között több oktatási profil is helyet kap, valamint lesznek kombinált tagozatok is. Az egyik magyar tannyelvű szak az építésztechnikusi lesz. Ez négyéves képzés, amelyre 30 diákot várunk. A másik egy hároméves kombinált tagozat lesz, amelybe 15–15 jövendőbeli csempéző, padlórakó és kályhás, illetve falfelület-dekoratőr fog járni. A kultúra, művészet és tájékoztatás oktatási profilon egy képzőművész-technikus – belsőépítészeti és ipari formatervező technikus osztályt nyitunk szerb nyelven, 20 tanulóval. A földmérés és építőipar oktatási profilon nyitunk egy szerb nyelvű építésztechnikus osztályt, valamint lesz egy hároméves kombinált tagozat, amelybe 15–15 elsődleges építési munkák operatőre/ építőipari gépkezelő fog járni. Ez utóbbi a duális oktatási rendszer szerint fog megvalósulni. Az erdészet és famegmunkálás oktatási profilon a bútor- és belsőtervező négyéves szakot fogjuk megnyitni. A bútorkészítő operátor hároméves szak is duális képzés lesz, és ez lesz az egyetlen horvát tannyelvű osztály a következő tanévben. A kémia, nemfémek és nyomdaipar oktatási profilon két négyéves képzést indítunk szerb nyelven. Az egyik a digitális grafikai és webtervező technikus lesz, amelyen szintén a duális oktatási rendszer fog működni. A másik pedig a nyomdaipari terméktervező technikusi szak lesz – tudtuk meg az igazgatótól.

Mint hozzátette, arra is ügyelnek, hogy egy-egy szakot megszakítások nélkül nyissanak meg, tehát egyik tanévben magyar, a másik tanévben szerb tannyelven.

A Politechnikai Iskolában számos szaktanteremben tanulhatnak a diákok. Az igazgató elmondta, hogy az iskola megfelelő felszereléssel rendelkezik, viszont nem ártana felújítani őket. A tanáraik megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek, és folyamatosan továbbképzik magukat.

Csoportmunka az osztályban (Fotó: Politechnikai Iskola)
Csoportmunka az osztályban (Fotó: Politechnikai Iskola)

– A duális oktatás miatt egyre vonzóbb lett a diákok számára a Politechnikai Iskola. A duális oktatás szerinti szakok mind megteltek. Ezek a diákok a helyi vállalatoknál töltik a gyakorlatukat. Az iskolának állandó kapcsolatban kell állnia a vállalatokkal, hogy hatékonyan működjön az oktatás. Jelenleg három szakon működik a duális oktatás. Ezek a bútorkészítő technikus, a digitális grafikai és webtervező technikus, valamint az elsődleges építési munkálatok operátora. Szabadkára jellemző, hogy a legtöbb szakközépiskolában vannak a duális modell szerint működő tagozatok. Ez nagyon jó, viszont óriási kihívást jelent mind a vállalatok, mind az oktatási intézmények számára – mondta Iso Planić.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel az iskola online nyílt napokat tart. A http://hu.politehnickasu.edu.rs/nyilt-napok-2020 honlapra kattintva az érdeklődők virtuális körsétát tehetnek az épületben,  megtekinthetik a 2020/21-es tanév iratkozási tervéről és az oktatási profilokról szóló videót, és hasznos információkat kaphatnak az intézményről.