2024. március 28., csütörtök

86 újabb fertőzés Szerbiában

Holnaptól negatív teszt nélkül is be lehet lépni az országba

A legutóbbi adatok értelmében Szerbiában 86 újabb személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az elmúlt 24 órában két személy hunyt el a Covid-19 megbetegedés következtében.

A szakértők azt állítják, a pozitív tesztek számát illetően tapasztalható kilengések nem kell, hogy nagyobb aggodalomra adjanak okot. A számok „megugrása” a helyi gócpontok kialakulása miatt tapasztalható. Egyike ezeknek Vranje, ahol jelenleg is komoly gondok akadnak, de a járványügyi szakemberek ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Darija Kisić Tepavčević a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese a Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, országos szinten stabil a járványhelyzet, az újabb megbetegedések aránya pedig napról napra csökken.

A kedvező helyzetet tükrözi a válságstáb azon ajánlása is, miszerint a Szerbiába való belépéshez a továbbiakban nincs szükség negatív teszteredményre. Ezt az ajánlást a kormány is elfogadta, s ennek értelmében péntektől, május 22-étől nincs szükség negatív RT-PCR teszteredményre.

A kormányhatározat érvényes a hazai és a külföldi állampolgárokra is.