2024. április 19., péntek

Csantavéren ismét lesz éjszakai ügyelet

A járvány lecsengésével lassan az egészségügyi intézményekben is visszatér az élet a megszokott kerékvágásba
Pesevszki Evelyn felvétele

Pesevszki Evelyn felvétele

A SARS-CoV-2-járvány okán foganatosított korlátozó intézkedések közül mind többet hatályon kívül helyeznek, az élet számos területen kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba, egyebek mellett az egészségügyben is. E téma kapcsán nyilatkozott a sajtónak ma dr. Bagi Bojan, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselője, a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének elnöke. Az elmúlt két hónapot elsősorban a koronavírus elleni küzdelem, illetve a járvány terjedése lassításának, valamint az egészségügyi rendszer stabilitása megőrzésének érdekében megejtett intézkedések jellemezték, úgy a világon, mint Szerbiában, Vajdaságban és ezen belül Szabadkán – emelte ki Bagi Bojan, rámutatva arra, hogy ennek szellemiségében számos intézkedést foganatosítottak, egyebek mellett a szabadkai Közkórházban és az egészségházban.

Az egészségház a kórház tekintetében védőpajzs szerepét töltötte be. Légzőszervrendszeri rendelőket nyitottak, ezekben azokat a személyeket látták el, akiknél fennállt a koronavírus-fertőzés gyanúja. A rendelők működésének az egészségügyi dolgozók átcsoportosítása volt az alapfeltétele. Ennek eredményeképpen például Csantavéren megszűnt az éjszakai ügyelet. Amíg a járvány erősebb intenzitású volt, addig ez a lépés érthető volt. Most viszont, tekintettel a járvány lecsengésére, a VMSZ hangot adott azon álláspontjának, miszerint elfogadhatatlan, hogy nem működik az említett éjszakai ügyelet. Ennek okán kedden tárgyalásokat folytatott a VMSZ az egészségház igazgatójával, és megállapodás született arról, hogy június 1-jétől ismét lesz éjszakai ügyelet Csantavéren. A mentőszolgálat onnantól kezdve ismét ellátja a sürgősségi eseteket – közölte Bagi Bojan, aki a továbbiakban a koronavírus elleni küzdelem elmúlt két hónapjában megtett lépéseket is összegezte, rámutatván, hogy aktivistáival a VMSZ folyamatosan az emberek segítségére volt a terepen, de számos tájékoztató akciót is szervezett a segítségnyújtás jegyében.