2024. április 20., szombat
KAJAK-KENU

Olimpiai kvalifikáció Szegeden

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) 2021-es versenynaptárában megerősítette, hogy jövőre Szegeden lesz az európai olimpiai pótkvalifikációs viadal – a versenyre május 12-e és 16-a között kerül sor és egyben világkupa is lesz. Schmidt Gábor, a sportág magyar szövetségének elnöke ezzel kapcsolatban korábban az M4 Sportnak azt mondta: amikor megpályázták a 2021-es vk-rendezést, még nem lehetett tudni, hogy az nem a tokiói olimpia után, hanem előtte lesz. Az olimpia halasztását követően az ICF jelezte, hogy a szegedi világkupa a sprint és a paraszakágban egyben az európai kontinentális olimpiai kvalifikációs verseny is lesz. A sportvezető kiemelte: óriási dolognak tartja, hogy az olimpiát megelőzően a maradék kvótákat Magyarországon lehet megszerezni. A 2019-es, olimpiai kvótaszerző világbajnokságot – amelyen a tokiói helyek nagyobb része gazdára talált – ugyancsak a Maty-éren tartották.

A magyar szövetség honlapja hétfőn arról is beszámolt, hogy az ICF állásfoglalása szerint jó esély van arra is, hogy szeptember 23-a és 27-e között a magyar szervezők megrendezhetik a nem olimpiai számok eredetileg július közepére tervezett világbajnokságát is Szegeden. Ezen a tervek szerint az olimpiai számok világkupa-versenynek számítanak majd. Erről legkésőbb június elején születhet meg a végső döntés.