2024. április 19., péntek

A lovastanyát szépítették

Zenta község területén egyre több fiatal foglalkozik lovaglással

A jelenlegi, késő tavaszi, kora nyári időjárás nagyban kedvez mindazoknak, akik szabadidejüket lovaglással szeretik eltölteni.

A lovasklub tagjai igyekeztek minél szebbé tenni a környezetet (Horváth Zsolt felvétele)

A lovasklub tagjai igyekeztek minél szebbé tenni a környezetet (Horváth Zsolt felvétele)

A régi közmondás szerint is a ló hátán van a földi mennyország. Igaz, a jelenleg már remélhetőleg lecsengőben lévő koronavírus-járvány miatt a nemes négylábú jószágok hívei is kénytelenek egy kicsit még türelmesen várni, a zentai Táltos lovasklub aktivistái azonban már javában készülnek a lovagolni vágyó zentaiak érkezésére. Az elmúlt hétvégén egy munkaakció keretében csinosítgatták a Tornyosi út végén lévő lovastanyát, felkészítve az érdeklődők fogadására is. Vasárnap délelőtt a lovasklub több tagja a szomorkás idő ellenére is szorgoskodott, hogy az érdeklődők minél szebb környezetben élhessenek a hobbijuknak. Novák Károlynak, a lovasklub újonnan kinevezett elnökének elmondása szerint amint megengedik a törvényes rendelkezések, azonnal megkezdik a lovak szerelmeseinek fogadását.

– Egyelőre gondolkodunk azon, hogy megtartsuk-e az idei lovastalálkozót, mivel erre minden évben több száz ember el szokott látogatni, és egyelőre nem biztos, hogy kapunk rá engedélyt – nyilatkozta Novák Károly, aki elmondta, hogy a rendőrségen már érdeklődöttek, és azt a választ kapták, hogy kérdésükkel egy hónap múlva ismét forduljanak a belügyi szervekhez, és csak azután tudják tovább tervezni az egészet.

A munkába a fiatalok is szívesen bekapcsolódtak (Horváth Zsolt felvétele)

A munkába a fiatalok is szívesen bekapcsolódtak (Horváth Zsolt felvétele)

– Addig is szépítjük a tanyát, sőt azt is elterveztük, hogy kerítéssel bekerítjük a területet, amihez támogatót is sikerült találnunk, aki oszlopokat biztosított a munkálatok elvégzéséhez – magyarázta beszélgetőtársunk, és elmondta, hogy a lovastanya egyébként egyre népszerűbb a zentaiak körében, évről évre több fiatal lótulajdonos látogat ki oda lovagolni, kocsikázni, illetve a karámban lovagolni tanulni. A lovastanyán eddig évente több rendezvényt is tartottak, amelyek közül a nyaranta megrendezésre kerülő lovastalálkozó a legnagyobb. Erre nemcsak Zentáról, hanem a környező településekről és községekből is 600-700 személy kíváncsi. Novák Károly szerint egyre több fiatal foglalkozik lovaglással Zentán, illetve a község területén.

– Becslésem szerint csaknem kétszáz ló van Zenta területén, ami más községekhez viszonyítva nagyon szép szám – jegyezte meg beszélgetőtársunk, és elmondta azt is, hogy a klubnak 20-25 aktív tagja van, akik rendszeresen befizetik a tagsági díjat, illetve részt vesznek a klub által szervezett munkaakciókon, illetve segítenek a tanya karbantartásában is. A lovaglás kétségtelenül költséges hobbinak számít.

– A lovakat etetni kell, javítani kell a kocsit, ami csak viszi a pénzt, ám aki szereti a lovakat, az nem sajnálja rájuk a pénzt – jegyezte meg Novák Károly.

A zentai lovasklub tagjai más községekben lévő lovasokkal is tartják a kapcsolatot, és szívesen ellátogatnak a falunapjaikra, ünnepségeikre – mesélte id. Elek Dabis József, az egyesület alelnöke, aki elmondta, hogy aratóünnepségekre, kenyérszentelőkre is gyakran meghívják őket.

– A magyar mindig is lovas nép volt, és nagyon úgy néz ki, hogy a fiatalok visszatérnek a hagyományokhoz, azért is foglalkozunk ezzel, hogy a fiatal korosztály képviselői közül is minél többen megszeressék a lovakat és a lótartást. Úgy néz ki, hogy a fiatalok hajlanak erre – hangsúlyozta az egyesület alelnöke, aki elmondta, hogy jelenleg 8-10 újoncuk van, és remélhetőleg a lovasok következő generációja egy kicsit népesebb lesz, mint a jelenlegi – jegyezte meg végszóként id. Elek Dabis József.