2024. március 28., csütörtök

Perelik a szenttamási zöldeket

Megakadályozták a Krivaja szennyezését – az érintet vállalat szerint tönkretették a lucernát

A Szenttamás és Bácsfeketehegy között, a Krivaja partján lévő óbecsei tulajdonú sertésfarm pert indított a Szenttamási Ökológiai Mozgalom ellen, mivel az idén február végén a mozgalom vezetői az ugyancsak óbecsei Agropromet vállalat erőgépének segítségével betemették az ülepítőmedencéket, amelyekben a farmról származó folyékony sertéstrágyát tárolták. A környezetvédők bebizonyították, hogy az ülepítőmedencékből a folyékony sertéstrágya részben föld alatti, részben pedig föld feletti, ún. áteresztőkön keresztül a Krivajába folyik, és ezáltal közvetlenül szennyezi a folyó vizét. Emiatt ősszel és a tél folyamán a Krivaja közelében lakó szenttamásiak hetekig elviselhetetlen bűzre panaszkodtak.

Betemették a szennyező ülepítőket (Paraczky László felvétele)

Betemették a szennyező ülepítőket (Paraczky László felvétele)

Dragan Kurjački, a Szenttamási Ökológiai Mozgalom elnöke elmondta, ismert és ismeretlen helyekről évek óta szennyezik a dél-bácskai kisváros vizeit, az emberek folyamatosan panaszkodnak, de a szennyezések megakadályozása érdekében ez idáig konkrét lépést nem tettek.
− Az utolsó csepp a pohárban a tavaly november elején történt nagyméretű szennyezés volt, amikor a Bácskai-Nagy-csatornában pár nap alatt több tíz tonna hal pusztult el, a Krivaja vize pedig annyira bűzlött, hogy messzire elkerülték az emberek. A mozgalom tagjaival megbeszéltük, hogy először a saját településünkön akadályozzuk meg a további szennyezéseket, majd lassan haladunk visszafelé, azaz a csatorna és a Krivaja felső folyása Kishegyes és Topolya irányába. Szilárdan elhatároztuk, hogy minden törvényes eszközzel harcolni fogunk a szennyezők ellen. Ami a Krivaját illeti, két szennyezőről tudunk, ez pedig a Szabadkai úton és az Óbecse felé vezető úton, az ún. Mlaka-kanyarban található sertésfarm. Utóbbi esetében egy földbe ásott csövön keresztül a Krivajába, illetve a közeli kiserdőbe vezették a folyékony sertéstrágyát. A felügyelőség által hozott intézkedéseknek köszönhetően itt azonnal megszűnt a folyó további szennyezése, a folyékony sertéstrágyát a farmról azóta tartálykocsikkal a tulajdonában lévő termőföldekre szórják. A Szabadkai úton lévő farmnál más volt a helyzet. Ott a trágyát a Krivajával párhuzamosan lévő, ún. ülepítőmedencékbe engedték, amelyek – miután megteltek – több helyen átfolytak a folyóba – mondta Kurjački.

Becsléseik szerint naponta így mintegy 50 köbméter sertéstrágya került föld alatti csöveken, illetve kisebb áteresztőkön a Krivajába, és nagy mértékben szennyezte annak vizét. Mozgalmuk a szennyezés miatt feljelentette a sertésfarmot.
– Három felügyelőség (a mezőgazdasági minisztériumtól, a tartományi és a vízgazdálkodási vállalattól) járt a helyszínen. Kértük, hogy jelen lehessünk, amikor kijönnek a terepre, ugyanis pontosan tudtuk, hogy hol vannak az áteresztők, azaz hol folyik át a szennyvíz a folyóba. Ők ezeket a helyeket nehezen találták volna meg, hiszen a legtávolabbi áteresztő több mint egy kilométerre van a farmtól, a valamikori kendergyárnál. Tehát nagyobb területen fekvő, nehezen észrevehető és megközelíthető, sással, náddal benőtt helyekről van, illetve volt szó, amelyek az óbecsei Agropromet vállalat tulajdonát képezik. A vállalat saját földjein egyébként konyhakerti növényeket termeszt (jelenleg borsót és csemegekukoricát), és ezek öntözése végett érdekelt abban, hogy tiszta legyen a Krivaja vize. A másik sertésfarm, az Extra-farm viszont inkább a termelési költségek csökkentésére törekedett, és a folyékony trágyát évekig a farmon kívüli, a Krivajával párhuzamosan található ülepítőkbe engedte, ahonnan a folyóba került. Miután megmutattuk a felügyelőknek, hogy milyen szennyezésről van szó, a környezetvédelmi felügyelőség megtiltotta a folyékony sertéstrágya ülepítőkbe engedését – magyarázta a szenttamási zöldek elnöke.

Mint mondta, a farm ennek ellenére folytatta az addig bevált gyakorlatot, és miután elzárták az áteresztőket, fennált a veszélye annak, hogy amennyiben megtelnek az ülepítők, a szennyezett víz közvetlenül átfolyik a velük párhuzamosan folyó Krivajába. Így a mozgalom és az Agropromet vállalat emberei és mechanizációja február végén négy fölgáttal elzárta az ülepítőket. Emiatt az Extra-farm kénytelen volt más megoldáshoz folyamodni: először csövekkel egy elhagyatott lapos részbe engedte a sertéstrágyát, később pedig egy közeli kiserdőbe.
− Mind a két ideiglenes „megoldást” lefényképeztük, jegyzőkönyveztük és feljelentettük, hiszen törvényellenes dologról van szó. Végül a cég a saját parcelláján épített egy ideiglenes ülepítőt. Mi úgy gondoltuk, hogy ezzel a történetnek vége van, hiszen elértük a célunkat, a farm nem szennyezi tovább a Krivaját. Ám most ők perelnek bennünket, mert szerintük az ülepítők betemetése közben a munkagép áthaladt egy a tulajdonukban lévő, lucernával bevetett területen, és tönkretette. Szerintük a Krivaja vize már így is szennyezetten érkezik Szenttamásra. Ekkora arroganciát és pökhendiséget tényleg nehéz megérteni. Mindent összegezve, a verbászi Alapfokú Bíróság május 26-ára idézte be a Szenttamási Ökológiai Mozgalom két tagját. Pár nap alatt több vajdasági környezetvédő egyesület reagált, és szolidaritásukról biztosítottak bennünket – mondta Dragan Kurjački.
Hozzátette, a zöldek számára a következő nagy kihívás a Szenttamás és Bácsfeketehegy határán lévő, illegálisan működő gát lesz, ami miatt a nyári hónapokban a Krivaja szenttamási szakasza csaknem teljesen kiszárad.