2024. március 29., péntek

Az X–37B titokban kering és figyel

Egynapos késéssel indult útra, de már Föld körüli pályára állt az amerikai légierő titokzatos mini űrrepülője. Az X–37B
típusú, önvezető (pilóta nélküli) járművet a hét végén indították útnak a floridai Cape Canaveral támaszpontról egy katonai kutatóprogram keretében.

A Boeing gyárában készült űrsikló (amelyet OTV-ként is emlegetnek) már hatodszor emelkedett a magasba, egy Atlas V típusú hordozórakéta segítségével. A légierőnek két ilyen szupertitkos gépe van (azonos jelzéssel), amelyeket felváltva küld a világűrbe. Az X–37B csupán 8,8 méter hosszú, 2,9 méter magas, szárnyainak fesztávolsága pedig 4,5 méter; tömege majdnem öt tonna, energiaellátását napelemek biztosítják.
Az illetékesek ezúttal is szűkszavúan nyilatkoztak a repülésről, illetve annak céljáról. Már az is csoda, hogy az automata
űreszköz vasárnapi indítása egyáltalán ismertté vált.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi küldetést hány naposra tervezték. Azt is csak sejteni lehet, hogy 327 és 345 kilométer közötti magasságban kering a Föld körül. Az viszont bizonyos, hogy pályája módosítható, ami kémkedés esetén sok előnnyel jár.
Ugyanez a gép először 2010 áprilisában startolt, majd 225 nap múlva tért vissza a kaliforniai Vandenberg támaszpontra. Egy évvel később az X–37B másik példánya következett, amely sokkal tovább, 469 napig
maradt a magasban. Az eddigi leghoszszabb út az ötödik volt, amely tavaly októberben ért véget (amikor a repülő a floridai Kennedy Űrközpontnál ért földet), a magasban eltöltött bő két év (csaknem 780 nap)
után. Hogy pontosan mit és miért csinált, azt nem árulták el a működetetői. A védelmi minisztérium (Pentagon) csupán annyit közölt: az űrrepülő katonai technológiákat próbált ki.
Annyi azért tudható, hogy az öt küldetés összesen 2865 napig tartott, vagyis a két gép az elmúlt tíz évből összesen majdnem nyolcat az űrben töltött.
Az X–37B még 1999-ben kezdte pályafutását, a NASA fejlesztéseként, de a tesztprogram – pénzszűke miatt – később a Pentagon fennhatósága alá került, 2006-tól pedig a légierőhöz tartozik; valószínűleg hírszerzésre, kémkedésre is használják. Talán ez az oka annak, hogy az űrrepülővel kapcsolatos információk katonai titkot képeznek, és a program részleteit nem verik nagydobra.
Az illetékesek nem sokat árultak el erről az útról sem. Barbara Barrett, a Pentagon légierőért felelős államtitkára a jelenlegi, vagyis a hatodik (hivatalosan: OTV–6) misszióról annyit azért elmondott, hogy az X–37B minden korábbinál több kísérletet
végez majd el. Ezek között említette a radioaktivitás vetőmagokra és egyéb anyagokra gyakorolt hatásának a megfigyelését,
valamint a napenergia mikrohullámokká történő átalakítását, majd Földre juttatását.
Ez utóbbit egy olyan eszközzel végeznék el (a bolygónk körüli pályán először), amely begyűjti a napenergiát és a Föld bármely
pontjára sugározza. Emellett titkos katonai feladatokat is ellát majd. Sőt az is elképzelhető, hogy felküldői felderítésekre, megfigyelésekre is felhasználják.