2024. április 19., péntek

Félelem helyett erő és szeretet

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretetet és a józanság lelkét.” 2 Timótheus 1, 7

Mielőtt röviden kifejteném az idézett biblia részhez kapcsolódó gondolataimat, egy műhelytitkot is szeretnék elárulni, amelyről az olvasók kevés kivétellel nem tudnak. Mi református lelkipásztorok két módon választunk bibliai részt igemagyarázatainkhoz. Az egyik lehetőség, hogy követjük az ún. napi igét valamilyen bibliaolvasó vezérfonal szerint, a másik megoldás pedig a szabad igeválasztás lehetősége. Mostani írásom alapigéjét az utóbbi lehetőség alapján választottam. Azért választottam ezt a szentírási helyet, mert úgy éreztem, hogy nagyon is időszerű egyrészt az aktuális egyházi üdvtörténeti eseményeinkre nézve, másrészt viszont pillanatnyi létünkre és élethelyzetünkre nézve is.

Összességében elmondhatjuk, hogy az idei évben nagyon sajátos módon éltük meg a böjti időszakot, a nagyhét eseményeit, de magát a keresztyénség egyik legnagyobb ünnepét, a húsvétot is. Jelenlegi helyzetünkben úgy tűnik, hogy ez alól a közelgő mennybemenetel és a pünkösd ünnepe sem lesz kivétel. Templomos gyülekezet, úrvacsorai közösség nélkül, szűkebb családi körben, magányosan, betegágyon reménykedve a gyógyulás reménységében, a gyász fájdalmában, kiszolgáltatottan, sokszor szorongások közepette, egy ideig bezártságban is. Tényként kell megállapítanunk, hogy az elmúlt időszakban több időnk volt elgondolkodni, önvizsgálatot tartani, számba venni tetteinket, cselekedeteinket, összegezni azt, hogy esetleg mit tettünk rosszul vagy jól. A már mögöttünk levő ünnepek kapcsán talán eszünkbe jutott a virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló tömeg, amely örömujjongással fogadta a bevonuló Krisztust, majd néhány nap múlva félredobta, megvetette, megölte. Majd húsvétkor ismét ünnepelte a feltámadott Jézus Krisztust. Valahol a mi pillanatnyi élethelyzetünket, emberi sorsunkat, magatartásunkat is felismerjük ezekben az eseményekben. Pontosan ugyanilyen hullámhegyek és hullámvölgyek mentén éljük az életünket. Amikor jól megy sorunk, akkor megfeledkezünk Krisztusról, Istenről, gyülekezetről, a templomról. Nincs rájuk szükségünk. Nem tudunk életünk rohanásából heti egyetlen órát sem Istenre szakítani. Lelkileg elcsöndesedni, imádkozni megköszönni jóságát, szeretetét, részt venni a gyülekezeti közösségben, az istentiszteleten. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy vannak, akik vasárnap szeretnék egy-két óra alatt bepótolni azt, amit egész héten elmulasztottak. Tisztelet természetesen a kivételeknek. Nem lehet kérdéses számunkra, hogy a mostani próbás időkben megállított bennünket Isten hétköznapi és ünnepnapi nagy rohanásunkban. Szemmel láthatóan és érzékelhetően megmutatta a maga hatalmát. Figyelmeztetett bennünket, hogy sokszor téves utakon jártunk akkor, amikor életünk kormánykerekét a kezünkbe próbáltuk venni. Bebizonyította, hogy Ő a mi életünk Ura. Kérdés számunka, hogy mennyit tanultunk Isten mostani figyelmeztetéséből? Hogyan tovább? Úgy folytatjuk, mint eddig vagy megpróbálunk változtatni az eddigieken és igyekszünk a helyes keresztyén értékrend szerint élni, amelynek középpontjában maga az Úr Jézus Krisztus áll.

Közeledünk pünkösdhöz, a Szentlélek kitöltetésének ünnepéhez. Erről a legnehezebb beszélni, hiszen a Lélek láthatatlan, megfoghatatlan, és talán nem tévedés azt állítani, hogy igazából megmagyarázhatatlan. Próbálunk róla jelképekkel beszélni, tűzhöz, szélhez hasonlítani. Ami igazából megtapasztalható, az a Lélek hatása a világban, munkája az emberekben. A Bibliát olvasgatva láthatjuk, hogy rengeteg embert használ fel Isten munkatársként az Ő országának terjesztésében. A legfontosabb azonban magának a Szentlélek Istennek a munkája. Ő van átformáló hatással az emberi érzelmekre, gondolkodásra és cselekedetekre. Erről szól az általam idézett ige is, amit az elcsüggedt, szolgálatában megfáradt Timóteusnak ír Pál apostol. Amit Isten adott nekünk, Akit elküldött hozzánk, az nem a félelem, aggodalom, csüggedés, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelke.
Ő az, aki mostani élethelyzetünkben is formálni tud bennünket, amikor sokszor a magunk módján járjuk az utunkat, saját bölcsességünk szerint, de sokszor összezavarodva, tanácstalanul. Isten Szentlelke képes úgy munkálkodni bennünk, hogy a félelmekből, csüggedésből, szorongásból, mélységekből kapaszkodót találhassunk. Ha el is fogyott emberi erőnk, mégis fel tudunk állni és el tudjuk hordozni a másik terheit is. Szavunk, kezünk utat talál a másik emberig. Mert betölt, átmelegít, fényforrást ad, emel és hordoz az erő, a józanság és a szeretet Lelke. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese)