2024. március 29., péntek

Újvidéki rajt

Szerbia női asztalitenisz-válogatottja hétfőn Újvidéken megkezdi az edzéseket. A válogatott színeiben Andrea Todorović, Izabela Lupulescu, Makszuti Anetta, Surján Szabina és Tijana Jokić áll az asztal mellé. Slobodan Stojanov szövetségi kapitány a Sportski Žurnalnak nyilatkozva elmondta, hogy a tréningek során természetesen betartják az egészségügyi előírásokat. „Ami a játékosok erőnléti állapotát illeti, nem lehetünk elégedetlenek, mert mindannyian egyéni edzésformát végeztek. Todorović, Makszuti és Surján sajnos nem tudott pingpongozni, míg Jokić és Lupulescu annyit játszottak, amennyit az otthoni körülmények lehetővé tettek. Nem aggódunk, mert a járvány miatt a nemzetközi mérkőzések még nagyon távolinak tűnnek” – mondta Stojanov.

Ami pedig a Szuperligát illeti, nos, hivatalos információ még mindig nincs a folytatásról, de egyre valószínűbb, hogy a versenyfutást júniusban – rövidített formában – befejezik. Ha a kormányintézkedések megengedik, akkor a Szuperligában befejezik az alapszakaszt, a rájátszást pedig egy nap alatt, egy helyszínen bonyolítják le. Az elmúlt évektől eltérően ezúttal nem oda-visszavágós rendszerben, hanem egymeccses párharcokon dőlne el a bajnokság sorsa, valószínűleg Belgrádban.