2024. április 20., szombat

Vučić: A montenegrói szerbek számíthatnak Szerbia támogatására

A montenegrói szerbek képviselőivel folytatott egyeztetés után Aleksandar Vučić államfő azt mondta, Szerbia segítségére számíthatnak az ottani szerbek.

Úgy fogalmazott, az ottani szerbek képviselői attól tartanak, hogy egyesek esetleg hasonló tervek alapján próbálják majd rendezni a felmerülő problémákat, mint korábban a más területeken élő szerbek esetében - közli a Szerbiai Rádió és Televízió. Az államfő azt mondta, ezt nem hiszi, hogy megtörténhet, de fél. Hozzátette, hogy a Montenegróban élő szerbek számíthatnak Szerbia segítségére.

Az államfő aggodalmát fejezte ki Joanikij püspök letartóztatása, és a Montenegróban jelenleg uralkodó légkör miatt. Mint mondta, Szerbia tiszteli Montenegrót, de nem hallgathat, ha ilyen dolgok történnek a szerbekkel. Véleménye szerint Montenegróban éppen egy olyan stratégiát valósítanak meg, amelynek az a célja, hogy a statisztikai adatok szerint csökkenjen az ottani szerbeknek a lélekszáma. Szerinte arra próbálják rábírni őket, hogy a 2021-es népszámlálás során ne vallják magukat szerbeknek. Az államfő ennek kapcsán elmondta, hogy Szerbia továbbra is arra törekszik, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásával, ahogyan tudja, segítse az ottani szerbeket az identitásuk megőrzésében.