2024. április 18., csütörtök

Kémia mindenekelőtt!

Játékos kémiafoglalkozások, vallásos programok és szappankészítés – Beszélgetés Kanyó Anikó topolyai vegyésszel

Kanyó Anikót a topolyai fiatalok a Játékos kémiatábor oktatójaként ismerik. Anikó emellett számos természettudományi, illetve vallási rendezvény szervezője, állandó, valamint visszajáró előadója. Szabadidejében szappankészítéssel is foglalkozik, és online oktatja diákjait. A fiatal vegyésszel a tevékenységeiről beszélgettünk.

– Mikor kezdtél kémiával foglalkozni?

– A kémiával az általános iskola hetedik osztályában ismerkedtem meg. A kémiatanárom Grujić Nándor volt, aki mindig érdekesen adott elő az órákon, és ez számomra nagyon inspiráló volt. Szabadkán jártam középiskolába, ahol vegyi laboráns szakot végeztem. A középiskola után az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karán kémiaszakos hallgató voltam, majd az alapképzés sikeres befejezése után beiratkoztam mesterképzésre, ahol szerves kémiából diplomáztam. Mindeközben lehallgattam pár órát pszichológiából illetve pedagógiából, így tanári diplomával is rendelkezem és jelenleg is a tanügyben dolgozom.

– Melyik iskolában dolgozol?

– Újvidéken kezdtem dolgozni, majd Szenttamáson helyettesítettem. Két éve kezdtem a pacséri általános iskolában, ahol szeptember óta a tanári kar állandó tagja vagyok, valamint a hatodikosok osztályfőnöke. Jelenleg online folyik az oktatás, ezáltal többet beszélek a szülőkkel, valamint ők is jobban számon tartják a gyermekeik munkáját. Meglátásom szerint a diákoknak hiányzik, hogy az iskolapadban üljenek, találkozzanak az osztálytársaikkal.

– Mikor csatlakoztál a Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesülethez és miért fontos számodra az egyesület?

– A Fáklya KIE-hez középiskolás koromban csatlakoztam. Ez egy nagy, baráti közösség, amelynek az óvodásoktól a dolgozó fiatalokig bárki a tagja lehet. A Fáklya KIE tagjai kezdetben csak Szabadkán és Csantavéren rendeztek programokat, viszont az elmúlt évek során már Adán, Péterrévén, Szenttamáson és Újvidéken is működik egy-egy helyi csoport, amelyek tagjai foglalkozásokat, programokat szerveznek. Mivel a Fáklya egy ifjúsági keresztény egyesület, ezért minden program, amelyet szervezünk, a keresztény értékek szellemében zajlik. Az egyesület egy kapocs a fiatalság és a papság között, célunk közelebb hozni az ifjúság számára a hitéletet, hogy ne egy elvont dologként éljék meg. Kecskés István, a Fáklya korábbi elnöke rám bízta az egyesület vezetését, amelyet 2019-ig teljesítettem, az új elnökünk Horvát Kornél lesz. Számomra azért fontos az egyesület, mert rengeteg embert ismerhettem meg, sok helyre elutazhattam, valamint a szervezett foglalkozások közben rájöttem arra, hogy nagyon szeretek a gyermekekkel foglalkozni.

– Mikor kezdtél játékos kémia-foglalkozásokat vezetni?

– Az egyetemi éveim alatt megismerkedtem Muhi Bélával, nyugalmazott fizikatanárral, aki a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesületen keresztül számos tehetséggondozó programot, táborokat, illetve a tanároknak továbbképzést szervez. Egyik beszélgetésünk során felkért arra, hogy óvónőknek és tanítónőknek tartsak előadást a játékos kémia kapcsán. Játékos és látványos reakciókat mutattam be az előadásaim során. A topolyai Tájház udvarában nyaranta megrendezésre kerül a Játékos kémiatábor, melynek résztvevői az általános iskola alsó tagozatos diákjai. A foglalkozások során a tanulás mellett mindig nagy hangsúlyt fektetek a csapatépítő játékokra is. Az előző években a Géniusz Általános Iskolás Tehetséggondozó Táborok helybeli szervezője voltam, valamint az Apáczai Nyári Akadémia természet-tudományi szekciójának rendszeres előadója, ahol a játékos kémia témakörben tartottam előadásokat.

– Milyen témát dolgoz fel a kézikönyved?

– Az én témaköröm kezdettől fogva a játékos kémia volt, így az idők során számos reakció gyűlt össze, amelyeket gyermekek is kipróbálhatják, ugyanis veszélytelenek, de látványosak is egyaránt. Ezeket a kémiai reakciókat a kétezer-tizennyolcban kiadott Játékos foglalkozások kémiából című kézikönyvemben jelentettem meg, amely tanítóknak és foglalkozásvezetőknek készült.

– Hogyan kezdtél szappankészítéssel foglalkozni?

– Néhány évvel ezelőtt az egyik foglalkozásra csak lányok jelentkeztek, mivel a lányokat leginkább a kozmetika foglalkoztatja, ezért ebbe az irányba tereltem a foglalkozást. Magam készítettem levendulából, citromfűből, japánloncból illóolajokat, amelyeket a foglalkozások során felhasználtunk. Láttam, hogy ezeket tovább is lehet fejleszteni, ezért utánaolvastam az interneten és így kezdtem bele a szappankészítésbe. A szappan alapanyagaként összeolvasztom a zsiradékokat – ez lehet disznózsír, olaj, margarin – majd egy másik vastagfalú fém edénybe a leáztatott levendula levéhez levendula-, citromfű- vagy körömvirág-kivonatot adok, s ebben feloldom a nátrium-hidroxidot, amelynek exoterm hatása van, tehát hő keletkezik, amikor a masszával érintkezik, ezért kis adagokban adagolom az összeolvasztott zsiradékhoz. Összekeverem, amíg puding állagú masszát nem kapok, majd formába öntöm. A szappanmasszát két, három napig letakarva, meleg helyen száradni hagyom, majd négy, öt hétig hideg helyen tárolom, hogy a szappan kiszáradjon.