2024. április 20., szombat

Összefogásból kitűnő

Zentagunarason is sikeresen működött a Vigyázzunk egymásra csoport – Majdnem 60 önkéntes dolgozott a segítségnyújtáson

A zentagunarasiak a rendkívüli állapot bevezetését követő napon már életre is hívták a helyi Vigyázzunk egymásra csoportot. Felvázolták, hogy milyen problémákat kell megoldaniuk és miben kell az emberek segítségére lenniük. Rögtön egyértelművé vált, hogy a legtöbb segítéségre az idős embereknek lesz szükségük, számolt be lapunknak Sipos Hajnalka, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke és a csoport koordinátora.

– Az idősek a kijárási tilalom miatt beszorultak a lakásukba, és sok olyan háztartás van a faluban, ahol a gyerekek külföldön élnek. Rögtön az elején összeírtuk, hogy hány háztartás szorul segítségre, és kiderült, hogy több mint 400 ilyen van a faluban. A Vigyázzunk egymásra csoport munkája két részből állt. Egyrészt létrehoztunk egy felületet a közösségi oldalakon, s ezen olyan információkat osztottunk meg az emberekkel, amelyek fontosak a mindennapi életben. Pl. mikor tart nyitva a gyógyszertár, mikor rendel az orvos, informáltuk őket a kormányrendeletekről, az önkéntesek munkájáról, stb. Másrészt a csoport közvetlenül is segítséget nyújtott a rászorulóknak, az önkénteseknek köszönhetően. Rögtön az első körben 30-an jelentkeztek, akik vállalták ezt a munkát. A végén már 59 önkéntessel dolgoztunk, vagyis nagyon sokan jelentkeztek. Amikor bajban van egy közösség, akkor mutatkozik meg, hogy mennyire összetartó. Úgy gondolom, hogy Zentagunaras ez alkalommal kitűnőre vizsgázott – mondta el az elnök, majd arról is beszámolt, hogy az önkéntesek napi szinten ügyeletet tartottak a helyi közösségben. Egy valaki folyamatosan a telefonnál volt, a másik önkéntes pedig segített megoldani a betelefonáló problémáját. Az összes hívást feljegyezték egy naplóba. Sipos elmondása szerint nagyon gördülékenyen működött az egész, és sok mindenben tudtak segítséget nyújtani.

– A legnagyobb problémát a bevásárlások jelentették, napi szinten 14–15 bevásárlást kellett megoldaniuk az önkénteseinknek. Emellett a gyógyszerek kiíratása és beszerzésre is fontos tevékenységük volt. Ki kell emelni, hogy az egészségház készségesen együttműködött velünk, és szinte mindent meg tudtunk oldani telefonon keresztül. Ezzel minimalizáltuk a személyes kontaktust. Ugyancsak gondot jelentett a nyugdíj felvétele. Ez esetben a bankok és a posta is készségesen segítettek, egyszeri felhatalmazásra feljogosító formanyomtatványt kaptunk, amely segítségével az önkénteseink fel tudták venni a nyugdíjat az idős személyeknek. Van néhány olyan idős emberek vezette gazdaság, amelyek egy-két tehénnel rendelkeznek. Az ő számukra megszerveztük a tej átadását. Az Armida Női Szervezet együttműködik a Vöröskereszttel és megszervezték az ételkiosztást a népkonyha számára. Az időseknek külön házhoz szállították a napi egytálételt. Fontos megemlíteni, hogy az ifjúsági szervezet tagjai is bejelentkeztek önkéntesnek és rengeteget segítettek. Az összes fertőtlenítőszert ők osztották szét, vagyis több mint 500 ötliteres flakonnal. Nagy hálával tartozunk az önkéntes tűzoltó-testületnek is. Ők kivették részüket az önkéntes munkából, emellett részt vettek a közterek fertőtlenítésében is – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy az önkéntesek osztották szét Topolya község csomagjait a kisnyugdíjasoknak. A rendkívüli állapot ideje alatt volt egy véradás is, amit az Armida szervezett meg. Itt sikerült minden szabályt betartani és zökkenőmentesen zajlott az egész.

Sipos végezetül elmondta, hogy nagyon elégedett azzal, ahogyan Zentagunaras közösségként reagált a mögöttünk álló nehéz helyzetre.