2024. április 19., péntek
SPORTHÍREK

Augusztus közepétől Gyémánt Liga

ATLÉTIKA

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közzétette legrangosabb egynapos versenysorozatának, a Gyémánt Ligának a módosított menetrendjét és állomásait, melyek közül az első Monacóban lesz augusztus 14-én, a sorozat pedig október 17-én egy később kijelölendő kínai városban zárul, s a hagyományoktól eltérően az idén nem lesz döntője. A WA honlapja szerint összesen 11 viadal szerepel a programban.

A WA már korábban több verseny törlését bejelentette, mostanra pedig eldőlt, hogy Rabatban, Londonban és Zürichben sem lesz az idén verseny. Utóbbi ráadásul a finálénak adott volna otthont, „fájdalomdíjul” viszont a szövetség a 2021-es és a 2022-es év döntőit is a svájci városnak adta, Eugene pedig 2022 helyett 2023-ban lehet házigazdája a finálénak.

A Gyémánt Liga 2020-as versenyei: Monaco (augusztus 14.), Gateshead (augusztus 16.), Stockholm (augusztus 23.), Lausanne (szeptember 2.), Brüsszel (szeptember 4.), Párizs (szeptember 6.), Róma vagy Nápoly (szeptember 17.), Sanghaj (szeptember 19.), Eugene (október 4.), Doha (október 9.), Kína (pontos helyszín később, október 17.).

KERÉKPÁROZÁS

Jön a Lance

Május 24-én kerül műsorra az ESPN tengerentúli sportcsatornán a Lance, a karrierjét botrányok közt befejező Lance Armstrong pályafutásáról szóló dokumentumfilm. A harmadik stádiumú hererákból felépülő, majd 1999 és 2005 között sorozatban hét Tour de France-ot nyerő Armstrongot 2012-ben, hosszadalmas bírósági eljárások után tudatos és rendszerszintű doppingolásért megfosztották címeitől, és örökre eltiltották a nemzetközi és szövetségi szintű kerékpárversenyzéstől. Az ESPN trailervideója szerint a dokumentumfilmben a főhősön kívül megszólal többek között George Hincapie, Armstrong volt csapattársa és Derek Bouchard-Hall, aki az USA kerékpáros-szövetségének elnöke volt a kritikus időszakban.

KOSÁRLABDA – NBA

Újra csak Jordan…

Közzétette minden idők legjobb kosárlabdázóinak tizes toplistáját az ESPN. A médiabirodalom belső szakértőinek szavazásán nem született meglepetés, hiszen az első helyet Michael Jordan foglalja el a rangsorban. Az előkelő második LeBron James lett, aki az egyetlen aktív a top 10-ben. A dobogóra még a ligában legtöbb pontig jutó Karim Abdul-Jabbar fért fel. A rekorder, 11-szeres bajnok Bill Russell a negyedik, őt Magic Johnson, Wilt Chamberlain, Larry Bird, Tim Duncan, Kobe Bryant és Shaquille O'Neal követi. A jelenleg is aktív kosarasok közül még Steph Curry (13.) és Kevin Durant (14.) foglal el igazán előkelő helyet a teljes, 74 tagú listán.

Labdaváltás 38 év után

A 2021/22-es szezontól kezdve lecseréli labdagyártóját az NBA. A 38 éve, 1983 óta használt Spalding labdák helyett a 2021-es idénytől a világ legjobb kosarasai Wilson márkájú sportszereket fognak pattogtatni. Érdekesség, hogy a liga első 37 évében ugyancsak a Wilson volt a labdákért felelős sportszergyártó, így az eddigi „leosztás” majdnem tökéletesen egyenlően jött ki. Utóbbi cégnek bő egy éve van bemutatni az új labdát.