Egy város lakosságának egészségi állapotáról, a város különböző szervei voltak hivatottak gondot viselni, nemcsak a tiszti főorvos, hanem a különböző városi bizottságok is foglalkoztak a közegészségüggyel és a szegény sorsúak helyzetének kezelésével, mivel a szegény sorsúak gyógyítása a városra hárult.
A városi szervek közegészségügyi szerepét országos törvények szabályozták. Állami szinten ezzel a kérdéssel az 1876-tól megszervezett Országos Közegészségügyi Tanács és az Igazságügyi Orvosi Tanács foglalkoztak. Gyökeres változást az 1876. évi XIV. Törvénycikk hozott, amely már nemcsak a bajok orvoslásával foglalkozott, hanem a „közegészségügyi hiányok megelőzésével és a közegészségi hiányok, valamint közegészségügyi jólét biztosítását” is előírta. A szabad királyi városok is, mint a többi település, az említett törvény értelmében szervezték meg a gondoskodást a szegényekről és a betegekről. A törvényhatósági jogokkal felruházott szabad királyi városban, így Újvidéken is, a tiszti főorvos a törvényhatósági bizottság szavazati joggal rendelkező tagja volt. A tiszti főorvos mellett a városnak külön egészségügyi bizottsága is volt, melynek a városi hatalom részéről a városi főorvos, a körzeti orvosok és az állatorvos voltak a tagjai. Ezenkívül tagjai voltak még a tábori főorvos, a városi főmérnök, egy építész és egy patikus, a többi tagot pedig a városi tanács tagjai közül választották meg. A bizottság értekezletein a városi főkapitány és a városi kórház képviselője is részt vehettek, de nem volt szavazati joguk. A patikust, a városi mérnököt és az építészeti küldöttet a városi törvényhatósági bizottság delegálta. Az értekezleteken a tiszti főorvos tett jelentést. A közegészségügyi kérdéseket a bizottság csak megvitatta, tanácskozott és határozati javaslatot tett, és csak az őt megválasztó városi tanáccsal állt összeköttetésben. Ha esetleg valamilyen veszélyes járvány ütötte volna fel a fejét, a bizottság külön járványügyi albizottságot nevezett volna ki, amelynek elnöke a polgármester lett volna. Ez a bizottság a közegészségügyi helyzet biztosításának érdekében rendeleteket hozhatott, amelyek végrehajtását is biztosítania kellett, ezt a belügyminisztériummal és más hatalmi szervekkel együttműködve valósította meg. A járványügyi bizottság döntéseire a minisztériumhoz lehetett panasszal fordulni. 1913-ban Újvidék szabad királyi város egészségügyi bizottságának elnöke Gorssinger János ismert patikus volt. Az állandó tagok mellett a bizottságnak többek között tagja volt még dr. Kassowitz Ármin, Lehrer Vilmos, Linarics Vilmos építész, dr. Lusztig Nándor ügyvéd, Orbán Ignác, Plavsics Gavra, Herczog István és Hoffmann Miksa is. A városnak külön egészségügyi hivatala is volt. A hivatal a városháza második emeletén működött. Ott volt dr. Ofner Mór városi tiszti főorvos irodája, a kerületi orvosok, dr. Wagner Károly, dr. Koda Sándor és dr. Deák Imre tábori főorvos, akik egyben halottkémek is voltak. Ott volt Friedmann Mór állatorvos hivatala is. Az orvosi szolgálathoz tartozott a város fertőtlenítéséről gondoskodó Soó Albert és a kerületi szülésznők hivatala is, ők hatan azoknak a szülő nőknek segítkeztek, akiknek nem volt pénzük arra, hogy önerőből bábaasszonyt alkalmazzanak. Ofner Mór mellett Újvidék egészségügyének kiemelkedő alakjának számított Schossberger Sándor is, a városi kórház igazgatója. Mindenesetre mind a két személy, Ofner Mór és Schossberger Sándor is, nagyon jól végezhették munkájukat, mert a várost ismertető írások azt „dícséretre méltónak” ítélték meg. Ofner Mór tiszti főorvost pedig „a kitartó munka emberének tartották”, akit jószívűségéről és áldozatkészségéről ismerte a város. Igazi újvidékinek számított, mert 1842-ben Újvidéken született, 1868-től kerületi orvosként működött, majd 1905-től tiszti főorvosnak lépett elő. Schossberger Sándor kórházigazgatót is szerethették az újvidékiek, mert 1873-ban szintén a városban született, kitűnő „specialista” hírében állt, akihez betegei „osztatlan bizalommal” fordultak. Ő nemcsak igazgató volt, hanem törvényszéki és vasúti orvos is. Az, ami ma is érdekessé teheti az újvidéki egészségügy történetére vonatkozó adatokat, hogy napjainkban, amikor ismét vészhelyzetben vagyunk, amikor a fertőzöttek számának csökkenéséről és a járvány visszaszorításáról beszélnek, a mai „járványügyi bizottság” tagjai a sajtókonferenciákon itt Vajdaságban, nemegyszer azt az egészségügyi rendszert dicsérték, amelyről a fentiekben írtunk.
