2024. március 28., csütörtök
FOCIMIX

PL: Esély a törlésre?

A Premier League egyik klubtulajdonosa szerint 40 százalék az esély arra, hogy nem tudják folytatni és befejezni a felfüggesztett 2019/2020-as idényt. A Sky Sports nem nevesítette a klubvezetőt, aki az együttesek hétfői tanácskozásával kapcsolatban kiemelte: először beszéltek arról, hogy nem lesz semmilyen folytatása a szezonnak. Hozzátette: sok játékos nem akar újra edzésre jelentkezni, senki nem tudja pontosan, hogyan zárhatnák le a szezont. Kiemelte: bármilyen számítással hoznának döntést a kiesőkről, egészen biztosan perre vinnék a dolgot. Emiatt támogatja azt a lehetőséget, hogy ezúttal ne legyenek kiesők, amelynek 20-as létszámát ideiglenesen bővítsék 22-re. Richard Masters, a PL első számú vezetője korábban közölte, hogy ha nem tudják befejezni a szezont, az nagyjából egymilliárd fontos veszteséget jelentene. A BBC honlapjának beszámolója szerint viszont még akkor is 340 millió fontot kell visszafizetniük a jogtulajdonos televíziós társaságoknak, ha újraindul a bajnokság, mert a mérkőzésekre nem várt módon, azaz nézők nélkül és más időpontokban kerülne sor. A Daily Mirror közölte, hogy információi szerint akár 50 futballista azon az állásponton van, hogy az intézkedések ellenére sem biztonságos a visszatérés. Danny Rose válogatott labdarúgó azok táborát gyarapítja, akik az újrakezdést illetően névvel is hangot adtak kételyeiknek. „A labdarúgásról még beszélni sem szabadna, amíg a számok nem csökkennek masszívan. Emberéleteket veszélyeztet” – utalt a 29 éves védő a brit adatokra. Sadiq Khan, London polgármestere szerint városában túl korai a sport visszatéréséről beszélni, ugyanakkor Boris Johnson miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy szurkolók nélküli sportesemények nagy lendületet adhatnak a nemzeti morálnak.

Simeone kapitány lenne

Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője közölte, továbbra is érdekli az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztja. „Mindent a megfelelő időben és a megfelelő helyen. Nincs kétségem, hogy egy bizonyos pillanatban, ha a helyzet megfelelő, akkor lesz rá lehetőségem” – nyilatkozta az argentin szakvezető. Simeone 2016 nyarán a kapitányjelöltek között volt, ám a szövetség akkor Edgardo Bauzát választotta, akit 2017 tavaszán menesztettek. Jelenleg Lionel Scaloni irányítja a csapatot. A trénert a sportág világklasszisai közül Lionel Messiről és Diego Maradonáról is kérdezték, előbbit gólgépnek, utóbbit az argentin futball megtestesülésének nevezte. A beszélgetés során – Cristiano Ronaldo kapcsán – szóba került a 2014-es és a két évvel későbbi Atlético–Real Madrid Bajnokok Ligája-döntő is. „Az első nem volt kudarc, mert jobbak voltak nálunk. A második kudarc volt, mert akkor nem voltak jobbak, de ismét veszítettünk, tizenegyesekkel” – mondta Simeone.

Előny az üres lelátó

Vladimir Darida, a berlini Hertha cseh labdarúgója úgy véli: előnye is lesz az üres lelátóknak, amikor a hétvégén – a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – újraindul a Bundesliga-idény. „Mindenki jól tudja majd irányítani a csapattársát, ez segítségünkre lehet” – mondta a berliniek 29 éves középpályása arra utalva, hogy a nézőtérről érkező zaj nem fogja akadályozni őket az egymás közötti kommunikációban. „Egyszerűbb lesz, mintha szurkolók is lennének a stadionban” tette hozzá. Darida bízik abban, hogy új edzőjükkel, Bruno Labbadiával sikeresen rajtolnak majd a többhetes kényszerszünetet követően. Első meccsüket szombaton, a Hoffenheim otthonában játsszák, s ha sikerül pontokat gyűjteniük, előrébb léphetnek a 13. helyről. „Mindenki érti, mit akar a mester. És ha ezt sikerül átültetnünk a gyakorlatba, akkor eredményesek lehetünk” – fogalmazott. A Bundesliga küzdelmeit március 13-án függesztették fel, a pontvadászat szombaton folytatódik, zárt kapuk mögött. A bajnokságból még kilenc forduló van hátra.

Leekens visszavonul

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Georges Leekens nem vállal többé edzői munkát. „Soha nem kerültem el a problémákat, néha magam is meglátogattam őket” – mondta a Het Laatste Nieuws című lapnak adott búcsúinterjúban a belga szakember, aki azt is hozzátette, soha nem a legegyszerűbb utat választotta. A cikk összegzése alapján a 70 éves trénernek hosszú pályafutása során legalább 26 munkahelye volt, 14 klubnál dolgozott és négy válogatottnál tevékenykedett szövetségi kapitányként, utolsóként éppen a magyarnál. Leekens legnagyobb edzői sikereit a Club Brugge-nél érte el, amellyel 1990-ben bajnok, 1991-ben kupagyőztes lett, korábban pedig a Cercle Brugge csapatával szintén kupagyőztes volt. A magyar mellett szakvezetője volt az algériai, a belga és a tunéziai nemzeti együttesnek. Magyarországon mindössze négy meccs jutott neki 2018-ban, azokon egy döntetlen mellett háromszor kikapott a válogatott, ezért távoznia kellett, őt követte a jelenlegi szakvezető, az olasz MarcoRossi. Ezt követően még egy tunéziai és egy iráni klubnál vállalt munkát.