Sokakkal ellentétben engem nem szomorított el az a hír, hogy a legszűkebb családi körünkben voltunk kénytelenek eltölteni a húsvéti ünnepeket. Valószínűleg azért, mert mi a jelen helyzetben sem unatkozunk: nagyon is dinamikusan telnek a napjaink. Továbbra is alig tudjuk összehangolni a munkahelyi kötelezettségeinket a nyakunkba zuhant távoktatással, a kijárási tilalom ideje alatt pedig igyekszünk mindent elvégezni, amire az eddigiekben nem jutott időnk.
Így derűlátóan kezdtem neki a húsvéti ünnepek megszervezésének is. Majd sorra jöttek a meglepetések...
Első számú döbbenet
Jó szokásomhoz híven az idén is listát írtam azokról a dolgokról, amelyekre szükségünk van:
1. Dávid focilabdáját használhatatlanná lyukasztotta a Krapek: a pajtásai hiányában ugyanis a kutyánk vált a fiam legjobb barátjává. Közös labdarúgó-mérkőzéseiken azonban rendszerint a borjúnagyságúra cseperedett házi kedvencünk kerekedik felül, aki lábai helyett előszeretettel használja a méretesre nőtt hegyes fogait… Egy szónak száz a vége: Dávidnak új labdára van szüksége.
2. Emőke szekrényét nemrégiben ki kellett ürítenem: nőiesedik ugyanis a tinédzser lányom. A fél évvel ezelőtti „nagytakarítás” óta minden alkalmat megragadok, hogy a gyéren megpakolt polcok feltöltődjenek. A fészekbe egy csomó nyári pólót terveztem csomagolni.
3. A listára felkerült a férjem is. Híres zoknifogyasztó a párom, így néhány fuszekli minden ajándékcsomagba belekerül. Többször említette, hogy tönkrement a nyári tornacipője is…
A szokás nagy úr, így elkezdtem azon is gondolkodni, hogy mivel lehetne kedveskedni az unokatestvéreknek, kereszttestvéreknek...? Az ötleteket azonban gyorsan elvetettem: az idén kénytelenek leszünk „online” ajándékokkal meglepni a rokonságot.
A rövidre sikeredett ajándéklistát kibővítettem a húsvéti menü alapanyagaival, kalácsbavalókkal és még pár elengedhetetlen ünnepi hozzávalóval is, és másnap már neki is indultam a beszerzésnek. Egy hónapos bezártság után örömmel sétáltam el a játéküzletig. Már harmadszor nyomtam le a kilincset, amikor rájöttem: az üzlet nem dolgozik. És a szemközti ruházati áruház sem. A cipőbolt ajtaján is ugyanaz a felirat állt: a rendkívüli állapot miatt határozatlan ideig ZÁRVA.
Csalódás(ok)
Az ajándékokat tehát kénytelenek voltunk a még nyitva levő vegyeskereskedések kínálatából összeválogatni. Nem örültem a „kikényszerített” csomagoknak. Azzal vigasztaltam magam, hogy az ünnep hangulatát ez nem ronthatja el.
Aztán nagypénteken a fiamnak eszébe jutott levelet írni a nyuszinak… Akarattal nem emlékeztettük korábban, hisz a kívánságteljesítő tapsifüles az idén szóba sem jöhetett. Abban reménykedtünk, hogy a csodákban még remélő csemeténk elsiklik az óhajai leadása felett…
Vesztünkre nem így történt. Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy sajnos a postás bácsik sem dolgoznak, így nincs aki elvigye a nyuszinak a gyerekek leveleit. Az idén mindenkinek azt hoz tehát a nagyfülű, amit gondol…
A pénteki csalódást valamelyest enyhítette a nagyszombati tojásfestés élménye. A vasárnapi „fészekrablás” alkalmával pedig a férjem és én jobban izgultunk, mint a gyerekek. Megkönnyebbültünk, amikor Dávid ujjongva próbálta ki az új tudóskészletét, amelyet az egyik bevásárlóközpont legeldugottabb polcáról kapart ki előzőleg a párom…
Emőke az alsónemű- és zokniáradattal is meg volt elégedve, Roli örömmel nyugtázta a hatalmas tábla csokoládéba dugott ezrest, én pedig kicsinosítottam magam az új sminkkészlettel...
Kiszáradtunk
Hétfőn foglalkozásunkból kifolyólag munkanapra ébredtünk. Már kora reggel kisurrantam az ágyból, és nekifogtam az aznapi feladataimnak. Nyolc óra elmúlt, amikor a férjem is csatlakozott hozzám, a gyerekek pedig egy órára rá ténferegtek le a lépcsőn.
Már javában megreggeliztek, a kedvenceiket is ellátták, amikor a lányom halkan megkérdezte tőlem: „Apa az idén meg sem locsol bennünket?”
Őszintén bevallom, hogy addigra már nekem is hiányzott a húsvéthétfői felhajtás. Nyolcéves korom óta ugyanis évről évre rendszeresen nyakon öntöttek: volt, hogy 12 váltás ruhát cseréltem a leányokat frissítő ünnepen. Akkoriban a húgommal együtt több mint 100 hímesre rajzolt tojást is készítettünk a locsolkodóknak.
A későbbiekben a párom sem feledkezett meg a szép néphagyományunkról: rendszerint már az ágyban megkaptuk a lányommal az első pohár vizet. Dávid mérsékletesebb szokott lenni – ő inkább az illatszereket használja. Az első két kiérdemelt tojás után pedig apa és fia minden évben útnak indultak…
Az idén valahogy ez sem sikeredett. A férjem épp munkára indult, amikor húsz együtt eltöltött év után először kellett emlékeztetnem arra, hogy bár a lányát locsolja meg… és a fiát se hagyja ki a buliból.
A félresikerült reggel után a nap akkor kezdett „ünnepélyesedni”, amikor a váltásomat befejezve elhatároztuk, hogy Dávid is kipróbálja az online locsolkodást. Videóra vettük a versikét és az illatos permetezést, majd a lányom segítségével elküldtük az osztálytársaknak, a néptáncos lányoknak, a nenáknak és mamáknak. És láss csodát: érkeztek a pixeles piros tojások!
Az elmaradt ünnepek ünnepe
A húsvét utáni héten mind többet szóba került, hogy normális körülmények között már javában készülnénk a bérmálkozási ünnepélyre. Másokat is foglalkoztatott a téma: a közösségi oldalak különböző csoportjai megteltek szomorú arcokkal. Temerinben ugyanis ilyentájt sorakoznak az egyházi beavatások ceremóniái.
Az idén azonban nem volt bérmálkozás, de feltehetően elmarad a májusi első gyónás és áldozás is. Azon tépelődtem, hogyan vonjam ki a családunkat a közösség negatív hangulatának hatása alól? Egyik reggelen aztán felvilágosodtam: mi az elmaradt ünnepeket fogjuk ünnepelni! Már aznap hozzákezdtem a szervezéshez: csütörtökön reggel meg is érkezett egy méretes pótkocsi az udvarunkba, amelyre négy napon át együtt, családi összefogással pakolásztuk rá a telkünkön összegyűlt kerti hulladékot, a garázsunkban és a műhelyünkben rejtegetett kacatokat, és mindent, amitől meg szerettünk volna szabadulni. A rossz kedvünket is a szemét közé erőltettük…
Kedden reggel a gyönyörűen feltakarított, újrarendezett mellékhelyiségekben gyönyörködtünk. Jóleső fáradság töltött el mindannyiunkat. Örömmel néztük, ahogy a 84 órás kijárási tilalom befejeztével a traktor a pótkocsival együtt elszállította a családunkat nyomasztó hangulatot is.
A végtelenül bizonytalan helyzetben egy kapaszkodónk van: a családtagjaink. Összefogva, egymást támogatva kell leküzdenünk a bezártság érzését. Mi már azt is tudjuk, hogy a majálisi ünnepekre kirótt „magányunkat” milyen tartalommal töltjük meg...
