2024. április 20., szombat

Venni, menni? Vagy lenni?

Ljaljić: Az alapvető élelmiszerek ára és a hazai üdülések díja marad, a külföldi utazások azonban drágulhatnak

Nem kell tartani az alapvető élelmiszerek drágulásától – állítja Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter, aki szerint az üzletláncok felelősségteljes hozzáállást tanúsítottak a rendkívüli állapot idején. A miniszter kiemelte, hogy a kereskedők túlnyomórészt betartották a rendelkezéseket, és nem drágították meg a kormány által előírt alapvető élelmiszereket. Az elmúlt időszakban 928 ellenőrzést végeztek el, és mindössze az esetek 3 százalékát értékelték szabálysértőnek – mondta a miniszter. Szerinte a jelenlegi helyzet is kielégítő. Egyes idénytermékek (mint például a földieper) ára ugyan növekedett, de az alapvető élelmiszerek jelentős drágulásától továbbra sem kell tartani – hangsúlyozta Ljajić.

Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

A miniszter a hazai kínálat előnyeit emelte ki az idegenforgalom terén is. Az állam által támogatott üdülési utalványok iránt az idén is nagy az érdeklődés, már az első napon 3000 lakos igényelte őket – mondta Ljajić, aki szerint a rendelkezésre álló 400 ezer utalványt rövid időn belül kiosztják.

Sokkal bizonytalanabb a helyzet a külföldi nyaralásokat terén. A határátlépéseket illetően ugyanis még mindig nem tudni, hogy milyen feltételekkel lehet majd eljutni egy-egy országba. Arról sincs hivatalos álláspont, hogy az Európai Unió területére egységes szabályozás vonatkozik majd, vagy minden ország külön határozza meg a belépési feltételeket – mondta a miniszter. Egyelőre csak Görögországból érkezett értesítés a határátlépés szabályozásáról: a jelenleg érvényben levő rendelkezés igencsak hosszas utánajárást követel meg azoktól, akik a görög tengerparton szeretnének nyaralni – mondta Ljajić.

A külföldön nyaralókat anyagilag terhelni fogja a koronavírusteszt költsége is, mivel biztosan szükség lesz rá a Szerbiába való belépéskor – szögezte le a miniszter.