2024. április 20., szombat

Óvodai élet Topolyán

Megkezdte munkáját a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény

Topolyán a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény központi épületében is megindult az óvodai munka. Azon napközis csoportokba járó gyerekek folytathatják az idei tanévben az óvodát, akiknek mindkét szülője igazoltan munkaviszonyban van, és otthonról nem tudja teljesíteni a feladatát. Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi igazgatónője elmondta, hogy hétfőn a kora reggeli órákban közel 60 gyermek jelent meg az óvoda bejáratánál, akik átestek az előirányozott vizsgálatokon.

– Előzőleg kialakítottuk a 2 m-es kötelező távolságtartásra figyelmeztető útmutatókat. A gyermekekkel befutó szülők, nagyszülők, kísérők számára kötelező a maszk illetve a kesztyű viselete. A jelen levő egészségügyi nővér lázat mér a bejáratnál a távhőmérő segítségével. Emellett egy fertőtlenítőszerrel átitatott lábtörlőre lép rá az, aki az intézményünk falai közé érkezik, illetve kézfertőtlenítésen esik át – ismertette röviden a Bambi igazgatónője azokat a feltételeket, amik alapján kezdetét vehette az óvodai élet.

– Kevés létszámú gyermeket osztottunk be a csoportokba, egy-egy szobába 4–7 ovis jut, akikkel két óvónő foglalkozik. A legújabb előírás szerint a gyerekek nem keveredhetnek semmiképen más csoportokkal. Ugyanez vonatkozik például a játszótéren történő tartózkodásra is. Időbelileg beosztottuk, hogy ki mikor tartózkodhat kint, illetve az udvarunkban. Ezt úgy alakítottuk, hogy maximum kettő csoportnak legyen alkalma a szabadban lenni egyszerre, és meghatározott helyen. Az étkeztetés menetét az előírások mentén úgy oldottuk meg, hogy a gyerekek a csoportszobában uzsonnáznak, ebédelnek. Minden gyermeknek jut külön asztal, és szék ahol étkezhet – hallhattuk Fekete Fényszárosi Tímeától.

– Mindegyik gyermeknek megvan a saját ágya és ágyneműje, vagyis ráírtuk a neveket. Az ágynemű minden másnap 60-tól 90 fokon történő mosásba kerül az óvónők kötőjével együtt. Az óvónők, illetve a személyzet is maszkot visel. Az irányított foglalkozásoknak is szabályozva van a menete, vagyis a csoportszobában két méter távolságra vannak elhelyezve a székek. A tematikus témaválasztás alkalmával a hangsúly elsősorban a helyes kézmosási, tisztálkodási módszerekre helyeződik, mint ahogy más, a vírushelyzettel kapcsolatos momentumra. Hogyha tüsszent, hogyha köhög a gyermek, akkor azonnal megmossuk a kezét fertőtlenítőszerrel – mondta el az igazgatónő, aki elmesélte azt is, hogy felkérték a szülőket, készítsék fel gyermekeiket arra, hogy egy kicsit más körülmények közé csöppennek az óvodában, mint amit megszokhattak eddig.

– Topolyán hétfőn az ügyeletes csoportban 59 gyermek jelent meg, Bácskossuthfalván 7-en jelezték részvételi szándékukat. Azok a szülők, akik ez után szeretnék a gyermeküket beíratni az óvodába, a 024/711-148-as telefonszámon jelezhetik a szándékukat a Bambiban, illetve az óvónők felé is megtehetik. Nekünk két napra van szükségünk, hogy az újonnan érkező óvodás fogadására fel tudjunk készülni, ezért ennyi idő türelmet kérünk a szülőtől. Mindez idáig úgy tűnik, hogy a jelenlegi munkarenddel csak Topolyán és Bácskossuthfalván indul meg az egész napos ellátást igénybe vevők számára az óvoda a Zombori Iskolakörzet utasítása alapján – tudtuk meg Fekete Fényszárosi Tímeától, aki még semmilyen biztosat nem tudott azzal kapcsolatban mondani, hogy hogy alakul az óvodák számára az elkövetkezendő időszak.

– Ahogy a vírus okozta szigorítások enyhülnek, gondolom, hogy a mi munkafeltételeink is lazábbak lesznek, és akár 20 fős csoportokban is megkezdhetjük a foglalkozásokat. Az óvodánknak működik nyaranta is ügyeletes csoportja, reménykedem benne, hogy az az időszak már könnyebb körülmények között telik. Mivel nyaranta mintegy 80 gyermek veszi igénybe az egész napos óvodai szolgáltatást, ezért is gondoljuk, hogy a most útjára indult foglalkozásainkra még lesz igény – tette hozzá a Bambi igazgatónője.