2024. március 29., péntek

Dűlőutakat tesznek rendbe Szabadka környékén

Szabadka helyi önkormányzata idei évre vonatkozó terveiben csaknem 17 kilométernyi földes út rendbetétele szerepel, amelynek megvalósítására a támogatások függvényében kerülhet sor. A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság által korábban kiírt pályázat segítségével a tervezett útrendezés egy része meg is valósulhat. Minderről Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja nyilatkozott lapunknak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Az eredeti tervünk 16,8 kilométernyi dűlőút rendezésére vonatkozik, aminek az értéke meghaladja a 73 millió dinárt, és több környező települést is felölel. A tartományi titkárság támogatásának köszönhetően ennek egy jelentős részét sikerül a közeljövőben megvalósítani. A tartományi titkárság 40 millió dinárt biztosít számunkra a dűlőutak rendezésére, ami kiegészítve a város 16 millió dináros önrészével 10 kilométernyi út rendbetételét teszi lehetővé. Ezek olyan útszakaszok, amelyeken rendszeresen nagy számú mezőgazdasági gép halad át, és amelyek esőzések után, különösen tavasszal és ősszel szinte járhatatlanná válnak. A földes utak rendezése Palicson a tó körül, Királyhalmon, Bajmokon, valamint az Alsóváros kataszteri község területén valósul meg – fogalmazott a tanácsos.

Újhelyi Ákos elmondása szerint a dűlőutakat kétféle technológia alkalmazásával rendezik.

– Királyhalmon 878 méternyi dűlőutat szándékozunk rendbe tenni 4 méter szélességben cement-stabilizációs eljárással. Ugyanezen eljárással teszünk rendbe Bajmokon egy 3,7 kilométer hosszú, négy méter széles földutat. Emellett az Alsóváros kataszteri községben egy 2,2 kilométeres szakaszt is így rendezünk. Palicson 2,5 kilométer hosszúságban, három méter szélességben zúzott kővel szeretnénk szanálni a földutakat – nyilatkozta lapunknak Újhelyi Ákos.