2024. április 20., szombat

Megtartják-e idén a palicsi filmfesztivált?

Ilija Tatić: Motivációból és lelkesedésből nincs hiány, reméljük a legjobbakat

Szabadkát a fesztiválok városának is nevezik, az egyik legkiemelkedőbb rendezvénye pedig mindenképpen az Európai Filmek Palicsi Fesztiválja, amelyre idén 27. alkalommal kerülhet sor, egy korábban meghatározott dátum szerint július 18-a és 24-e között.

Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója és Ilija Tatić, producer, a Szabadegyetem igazgatója (Fotó: Lukács Melinda)

Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója és Ilija Tatić, producer, a Szabadegyetem igazgatója (Fotó: Lukács Melinda)

A palicsi filmfesztivál számos nehézség ellenére is fennmaradt. Az első próbálkozás 1992-ben volt, amikor már dúlt a délszláv háború. Azok az idők semmiképp sem kedveztek egy nemzetközi filmfesztivál létrehozásához, sem a körülményeket, sem a közhangulatot, sem az infrastruktúrát, sem a rendelkezésre álló technológiát illetően. Ennek ellenére a következő években is megtartották, csupán 1996-ban maradt ki, mert nem volt rá kellő pénzkeret. Azután újból megszervezték, szinte hihetetlen, de még 1999-ben, Palics bombázása után is, még ha csak egy napig is tartott a fesztivál. A nagy fordulópont 2003-ban történt, azóta kizárólag európai filmeket mutatnak be. Ezzel meghatározták az arculatát és idővel a palicsi filmfesztivál nemzetközi elismerésre is szert tett.

A járványügyi helyzet azonban újabb és eddig ismeretlen nehézségeket eredményezett. Habár az intézkedések enyhülni látszanak, még mindig tilos a tömeges rendezvények megtartása. Nem csak nálunk, más országokban is sorra mondják le a nagy nyári rendezvényeket. Idén elmaradnak a cannes-i és a Karlovy Vary filmfesztiválok is. Arról, hogy vajon a palicsi erre a sorsra jut-e, Ilija Tatićot, a fesztivál produceri teendőit ellátó Szabadegyetem igazgatóját kérdeztük:

– Mindenfelé bizonytalan a nagyobb publikumot vonzó nyári események megszervezése, beleértve a filmfesztiválokat is. Mivel azonban jelenleg a járványügyi helyzet jó irányban stabilizálódni látszik, a reményeink szerint az elkövetkező időszakban akár sor kerülhet az olyan típusú rendezvények megszervezésére is, mint amilyen a palicsi filmfesztivál. Egyelőre nem tettünk le az előre megadott időpontról, de nincs kizárva néhány hét csúszás sem. Erre szükség lehet azért is, hogy minél jobban felkészüljünk és megvalósíthassuk az elképzeléseinket. Alkalmazkodnunk kell a kialakult állapotokhoz, és most még minden kétséges. Nem tudjuk, mekkora lesz a költségvetésünk, mint ahogyan azt sem, hogy abban az időszakban milyen intézkedések lépnek érvénybe az emberek gyülekezésére vonatkozóan. A legnehezebb úgy tervezni, hogy fogalmunk sincs, mennyi pénzből gazdálkodhatunk és sor kerül-e újabb szigorításokra. Reméljük a legjobbakat, hogy ezekre a kérdésekre mielőbb válaszokat kapunk és nagyobb iramban, tempósabban szervezhetjük fesztivált, de mindenekelőtt meghatározhatjuk a pontos időpontot – amennyiben változik –, vagy pedig megerősíthetjük a már korábban közzétett dátumot. A szervezést most tehát sok minden megnehezíti, a nem átlátható költségvetés és az előreláthatatlan intézkedések azt is kérdésessé teszik, hogy mely helyszíneket használhatjuk és milyen szabályoknak kell majd megfelelni. Nagy fejtörést okoz az utazás is, a fesztiválunk ugyanis nemzetközi jellegű, amely nagyszámú külföldi és belföldi résztvevőt is vendégül lát. Nem lehet előre tudni, hogy más országokból a vendégeink miképp jöhetnek el, egyáltalán eljuthatnak-e Palicsra. Sokat gondolkodunk azon, hogy mi minden történhet, lehetőségeket keresünk azokra az esetekre, amelyeket a megváltozott körülmények határozhatnak meg – fejtette ki a lapunknak Ilija Tatić, aki arról is szólt, hogy jelenleg nagy figyelemmel kísérik az újabb fordulatokat.

– Ezekre igyekszünk azonnal reagálni, a felmerülő problémákra gyorsan megoldásokat találni. Mindenképpen előnynek számít, hogy vetítéseket szabadtéren is tarthatunk, a sajtótájékoztatók pedig egyébként is a Vigadó nagyteraszán, tehát nem zárt területen zajlanak. Úgy vélem, hogy szinte minden eltervezett programunk kivitelezhető, azt azonban nem tudni, hogy milyen módosításokkal. Ez már csak akkor válhat egyértelművé, amikor a fesztivál realizálásra kerül sor. Motivációból és lelkesedésből nincs hiány, ehhez nem fér semmi kétség. Felkészültségből sem, hiszen az elmúlt csaknem három évtizedben szinte mindenféle kedvezőtlen körülmények közt megszerveztük a fesztivált, amelyen a közönségünk és elmondásaik szerint a vendégeink is remekül érezték magukat. Ebben a helyzetben is arra törekszünk, hogy a fesztivált teljes egészében és a lehető legmagasabb szinten valósítsuk meg. A szervezőcsapatunk tettre kész, igyekszünk minden változásnak megfelelni, ami a szervezési folyamatban megszakadt, azt befejezni, és cselekedni, amint lehet. Sokat gondolunk a közönségre is. A mozik jó ideje nem működnek, úgy érezzük, hogy a nézők már nagyon is vágynak a filmekre és a filmfesztiválra. Reméljük, nem szegi a kedvüket az sem, ha egy kicsit másmilyen lesz, mint a korábbi években, és úgy is tudják majd élvezni – mondta Ilija Tatić.