2024. április 19., péntek

A tópart vonzereje töretlen

A halasítással 2,5 tonna pontyivadék került a vízbe, eddig 400, éves horgászengedélyt adtak ki

A hét végi kellemes időjárást kihasználva megtelt kirándulókkal, horgászókkal a Topolyai-tó partja. A halban gazdag állóvíz sajnos az orvhalászok számára is vonzó célpont, de az éber ellenőrök többedik alkalommal is meghiúsították törvénybe ütköző szándékukat. Linder Zoltán, a topolyai Tó Környezetvédő és Horgász Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a tóparton a Komgrad Közvállalat emberei megkezdték a strandrész rendbetételét, az elmúlt időszakban a fű kaszálása zajlott. Hozzátette, hogy a járványügyi helyzet miatt az idén még nem sikerült megszervezni a tó környékének hagyományos nagytakarítási akcióját, de amint a feltételek adottak lesznek, az aktivisták, a környezetvédők valamint a sporthorgászok ismét összefognak, és begyűjtik majd a felelőtlen egyének által szétdobált hulladékot.

Linder Zoltán azt is ismertette, hogy nem telt valódi nyugalomban a rendkívüli állapot időszaka a tavon. Volt egy tűzeset is, kigyulladt a nád a tó északi részén. Az ellenőrök azonnal észlelték és pár óra múltán sikerült is eloltani a lángokat, de az eszmei kár igen jelentős, mert védett madarak fészkei és fészkelőhelyei semmisültek meg. Feltételezik, hogy emberi figyelmetlenség okozta a tüzet. Kirándulók rostélyost sütöttek és a lángok átterjedtek a nádas részre. Megtudtuk még, hogy az orvhalászok próbálkoztak a rendkívüli állapot idején is: az ellenőrök 700 méter, orvhalászatra alkalmas hálót szedtek fel és egy nagykikindai rendszámtáblás személygépkocsit is találtak a helyszínen, amit lefoglaltak. A vizsgálat az ügyben folyamatban van. Linder Zoltán azt is elmondta még, hogy Szatmári Adrián, a községi tanács tagjának hathatós közbenjárására sikerült egy terepjárót biztosítani az ellenőrök számára, így most a tópart nehezebben megközelíthető részeire gyorsabban és könnyebben eljuthatnak az illetékesek. Egyébként több önkéntes, valamint hivatásos ellenőr is járja a terepet. A cél eredetileg is az volt, hogy a védetté nyilvánítás után a Topolyai-tavat és annak környékét fenntartható módon, az élővilág megőrzése mellett, folyamatosan felügyelt és ellenőrzött körülmények között használhatják a sporthorgászok, a vadászok, a természetvédők és az idegenforgalommal foglalkozó szervezetek. Továbbá a kikapcsolódásra, természetjárásra vágyó polgárok. Az egyesület szervezésében már az idén is történt halasítás. Több mint 2,5 tonna pontyivadékot engedtek a tóba, amivel több tízezer ivadék került így a mesterségesen kialakított tározóba. A halak akklimatizációja zökkenőmentesen lezajlott, hiszen a víz minősége kifogástalan. A halasítás a Telekrendezési Közvállalat és a Tó Környezetvédő és Sporthorgász-egyesület szervezésében, a Topolyai-tó védetté nyilvánítása során elfogadott működtetési szabályzattal összhangban valósult meg. Jelenleg egészen május 31-ig még horgásztilalom van érvényben a pontyra. Emellett dévérkeszeget június 15-ig, valamint harcsát május 31-ig nem lehet halászni. Eddig a Tó Környezetvédő és Horgász Egyesület több mint 400, egész évre vonatkozó horgászengedélyt adott ki, emellett számos napi és heti engedélyt is kiváltottak. A kijárási tilalom és a rendkívüli állapot megszűnésével, illetve a hőmérséklet emelkedésével várhatóan még többen szándékoznak horgászni. Az engedélyekkel kapcsolatban bővebb tájékoztatás kapható a 060/0714-543-as, vagy a 063/851- 72-19-es mobilszámon.