2024. március 29., péntek

Minden csepp számít

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A mezőgazdasági termelők elmondása szerint már arra sem emlékeznek, hogy mikor volt jelentősebb csapadék térségünkben. Hónapok óta várnak egy kiadós esőre, és egyre több gazda panaszkodik vetései állapotára. Kedden reggel változékony időjárás köszöntött az észak-bácskai régióra. Az eső hol megeredt, hol megállt, időnként pedig szitálva áztatta a tájat. A palicsi meteorológiai állomás adatai szerint az esőzés 5.30-kor indult és 0,8 milliliter csapadék esett, ami azonban gyorsan felszívódott, illetve elpárolgott. A felhőzet a délután folyamán felszakadozott, ezzel együtt a kiadós csapadék esélye is semmivé foszlott.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzései szerint szerdától ismét visszatér a meleg idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán elérheti, csütörtökön pedig meghaladja a 25 °C-fokot. Csapadékra a hétvégéig nem számíthatunk, akkor is csak rövid ideig tartó helyi esőzésekre van kilátás.