2024. március 28., csütörtök

Feljelentés Obradović ellen

A Dveri vezetőjét erőszakos tettek elkövetésével gyanúsítja a Belügyminisztérium

Bűnvádi feljelentést tett a Belügyminisztérium az éppen éhségsztrájkot folytató Boško Obradović és további három személy ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, dulakodás és fizikai leszámolás alakult ki pénteken a parlament bejáratához vezető lépcsőkön, s ennek során a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője Marijan Rističevićre, a hatalmi koalíció képviselőjére támadt mozgalmának szimpatizánsai segítségével. A rendőrség akkor rögtön előállított tizenöt személyt az incidens után, magát Obradovićot azonban nem tartóztatta le, a képviselői immunitására hivatkozva.

A rendőrség most azt követően döntött a feljelentés megtevése mellett, hogy részletesebben kivizsgálták az esetet és az azzal kapcsolatos beszámolókat. Erőszakos cselekedet elkövetésének alapos gyanúja miatt fordult a Belügyminisztérium az ügyészséghez B.O, M.Ð, D.Ð. és S.M. ügyében, ahogyan az a hivatalos beszámolóban áll. A Tanjug hírügynökség számolt be róla, hogy az első iniciálék voltaképpen a Dveri vezetőjének nevét takarják. A feljelentésben az áll, hogy részt vettek a Rističević elleni támadásban a parlament előtt, továbbá veszélyeztették Zlatibor Lončar egészségügyi tárcavezető biztonságát is a dulakodás alkalmával.