2024. március 28., csütörtök

Egy dózis optimizmus

Péntektől igényelhető a száz euró

Május 15-étől fogadják azoknak a nagykorú szerbiai állampolgároknak a jelentkezését, akik igényt tartanak a járványhelyzet miatt beígért, 100 eurónak megfelelő készpénzsegélyre. Eredetileg úgy volt, hogy automatikusan minden 18 éven felüli állampolgár megkapja ezt az egyszeri állami támogatást, később azonban a különféle reagálások nyomán a kormányzat úgy döntött, hogy akinek szüksége van erre az összegre, annak jelentkeznie kell interneten vagy telefonon.

A segélyre minden nagykorú szerbiai állapolgár jogosult, akinek szabályosan bejelentett, az érvényes személyi igazolványában feltüntetett lakhelye a kormányrendelet 2020. április 24-ei hatályba lépésének napján Szerbia területén volt. A külföldön élő szerbiai állampolgárokat is megilleti a támogatás.

A lakosság más rétegeitől eltérően a nyugdíjasoknak a hetek óta annyit emlegetett 100 euróval kapcsolatban semmi teendőjük nincs. A nyugállományban levő kb. egymillió-hétszázezer embernek automatikusan fizetik be a 11.800 dinárt kitevő segélyt arra a számlára, amelyre egyébként is kapja a havi járandóságát. Az átutalás a kormányzat illetékeseinek bejelentése szerint május 15-én, pénteken kezdődik, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy az összeget minden nyugdíjas megkapja aznap (mint ahogyan a nyugdíjkifizetés is minden alkalommal több napig eltart). Ugyanez vonatkozik a szociális segélyben részesülő mintegy 260 000 polgárra is. Ha a nyugdíjasnak, illetve a szociális segelyt élvező személynek nincs számlája, akkor az ő nevére a Postatakarék Bank (Banka poštanska štedionica) nyit célszámlát, amelyre a Pénzügyminisztérium átutalja az egyszeri támogatást – szól a vonatkozó kormányrendelet.

A nyugdíjasokon és szociális segélyben részesülőkön kívül mindenki más maga dönt arról, hogy elfogadja-e a pénzt, és ha igen, akkor május 15-étől, péntektől három héten át, azaz június 5-éig elektronikus formában, a Kincstári Igazgatóság (Uprava za trezor) honlapján vagy telefonon jelezheti igényét. A telefonszámot az ígéret szerint idejében közzéteszik. A kifizetés számukra később kezdődik, mint a nyugdíjasoknak és a szociális segélyben részesülőknek, de a szaktárca ígérete szerint legkésőbb június 1-jén.

Amikor áprilisban először közölték, hogy lesz ilyen támogatás, arról szóltak a hírek, hogy a telefonos jelentkezéskor, illetve az elektronikus igényléskor be kell mondani, ill. fel kell tüntetni az illető polgár teljes nevét, a múlt héten azonban Siniša Mali pénzügyminiszter többször is megerősítette, hogy névtelen lesz a bejelentkezés, és csak a következő adatokat kell megadni: a személyi igazolvány számát, a személyi számot (JMBG), valamint annak a banknak a nevét, amelyben már van folyószámlájuk, illetve amelyben célszámlát nyithatnak a számukra. Miután a bank kifizette nekik a 11.800 dinárt, a pénzintézetnek joga van arra, hogy a külön erre a célra nyitott számlát megszüntesse. A célszámláról közvetlenül nem lehet átutalni a pénzt valaki másnak a számlájára. Egyébként azok is jogosultak a 100 euróra, akiknek a személyi igazolványa a rendkívüli állapot idején lejárt, és érvényességét nem tudták meghosszabbítani.

A pénzügyi tárca vezetője múlt heti sajtótájékoztatóinak egyikén azt hangoztatta, hogy interneten nagyon egyszerű lesz a támogatás igénylése, talán egy percig tart, amíg az adatokat beírják, és nem kell attól tartani, hogy visszaélnek velük, az eljárás teljesen biztonságos. A jelentkezések nyomán kialakuló jegyzék ideiglenes jellegű lesz, és miután lezajlanak az átutalások, a regisztert törlik, megsemmisítik. Mali miniszter szerint ezzel a segéllyel az állam megmutatja erejét, ugyanakkor ez „egy dózis optimizmus” is a polgároknak. „Mi ilyen módon jelezzük a polgároknak, hogy mindenkor számíthatnak az állam segítségére. Ezt a pénzt így visszaforgatjuk a gazdasági folyamatokba, serkentjük a fogyasztást, a polgároknak pedig lehetővé tesszük, hogy megengedjenek maguknak olyasmit, amit talán egyébként nem tudnának” – fogalmazott Mali.