2024. április 18., csütörtök

Putyin: A veteránok összetartása példa a mai nemzedék számára

A mai nemzedék a halál ellen az életért harcoló veteránok összetartásához és állhatatosságához fog igazodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából elmondott beszédében.

„Bennünket a közös emlékezet és a közös remények, a közös céljaink, a jelenért és a jövőért való felelősségünk egyesítenek. Tudjuk és szilárdan hisszük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, amikor együtt vagyunk" – mondta.

Putyin szerint a győztesek nemzedéke megmentette a hazát, a következő nemzedékek életét, felszabadította Európát, megvédte a békét, helyreállította a városokat és a falvakat, és grandiózus vívmányokat valósított meg. Hangoztatta, hogy a világot a szovjet katona védte és óvta meg.

Elmaradt a katonai dísszemle

Putyin a beszédet követően a Kreml melletti Sándor-kertben katonák díszalakulata előtt egyedül koszorúzta meg az ismeretlen katona sírját

A moszkvai Vörös téren és Oroszország más nagyvárosaiban idén a Covid-19 terjedése miatt elmaradt a katonai díszszemle, valamint a veteránok és a hátország dolgozóinak arcképével hagyományosan megrendezett Halhatatlan Ezred-felvonulás.

A főváros egén ezúttal, a borús idő dacára 75 helikopter és repülőgép tartott légi parádét. Az orosz légerő 47 más városban is bemutatót tartott, 660 harci gép mozgósításával.

Putyin ünnepi beszédében ígéretet tett rá, hogy amikor a járványhelyzet ezt megengedi, mind a katonai parádét, mind a leszármazottak emlékmenetét méltó módon meg fogják rendezni. Az elnök a Sándor-kertben az elesetteknek járó egyperces néma tiszteletadást követően egyenként virágot helyezett el a háború után hőssé minősített városok emlékművein.