2024. március 29., péntek

Legyen szép nyarunk!

Szeretem Palicsot. Akkor is, amikor jeges szél fúj, és csak abban lehet gyönyörködni, hogy éppen milyenek a magyar szecessziós épületek a téli fényben, milyen síma a befagyott tó tükre, tiszta a levegő... Szívesen sétálok ősszel is, tavasszal is a parton, nyáron pedig leginkább a történéseket kedvelem. Vannak olyan rendezvények, amelyekre évek óta eljárok, és ekkor úgy érzem magam, mintha nyaraláson lennék. A szezonnyitó eddig mindig az Etnofest volt. A szervezők különleges érzékkel válogatták össze a népi és világi muzsika egyvelegét játszó zenekarokat. A palicsi Vigadó teraszán lenni ilyenkor a lehető legjobb időtöltés. Június második felében szokott lenni ez a fesztivál. Nem tudom, a helyzetre való tekintettel, most vajon lesz-e alkalmunk szép nyári estéket tölteni a Nagyteraszon, csodálatos környezetben, lélekemelő muzsikát hallgatva. Hiányának lehetősége elszomorít.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Július mindig a Dombos Fest, a Tanyaszínház meg a palicsi filmfesztivál hónapja.  A löszfal tövében – a fesztivál honlapja szerint – idén is megszervezik az egyik legizgalmasabb találkozóhelyet a művészek és a közönség számára. A Dombos Fest 20. születésnapi, ünnepi kiadása ezek szerint július 1. és 5. között lesz. Ezen a varázslatos helyszínen feltöltődni felér egy bármilyen nagyvolumenű koncertélménnyel. Sokan vannak, akik ehhez időzítik az évi szabadságukat is. Hogy idén milyen lesz a Dombos? Csak reménykedni tudunk, hogy olyan, amilyen eddig volt: felejthetetlen.

 Július második felében Palicsé a főszerep. Az európai filmek fesztiválja sok szempontból kivételes. Az ország talán legszebb szabadtéri színpadának nézőteréről nézni a kontinens legjobb alkotásait, igazi kiváltság. De nem csak a parkban megbúvó szabadtéri színpadon, hanem más helyszíneken is összefuthat az ember ilyenkor ismerősökkel, s valamiképpen cinkosának érez minden filmkedvelőt. Fesztiválhangulat van ezekben a napokban Szabadkán és Palicson egyaránt. Tavaly 11 féle kísérőrendezvénye volt a filmfesztiválnak. A különböző programokon a 4 nap alatt 25 ezer néző vett részt. Több száz vendég érkezik ilyenkor Palicsra, újságírók százai kísérik figyelemmel a fesztiváli eseményeket és az esti bulikat, amelyek már szintén hozzánőtek a fesztiválhoz. Jó ilyenkor Palicson, és jó, hogy megtehetjük, hogy ha csak egy filmre is, de kiruccanhatunk a csodálatos környezetbe feltöltődni.

A járványhelyzet miatt várhatóan nem mondják le az európai filmek palicsi fesztiválját, de elhalasztják, és vagy július utolsó hetében vagy auguszus első hetében tartják meg. Nagy előnye ennek a helyszínnek, hogy a versenyprogram szabadtéren zajlik, s igaz, hogy 1200 férőhelyes a nézőtér, de a szervezők szerint, ha erre szükség mutatkozik, a jegyeladással korlátozni tudják a nézőszámot. Lesz fesztivál, de félő, hogy nem olyan, mint korábban volt. 1999-ben, a bombázások évében, egynapos fesztivált tartottak Palicson. Csak azért, hogy ne szakadjon meg a fesztiváli folyamat.

A járványhelyzet miatt rengeteg nemzetközi rendezvényt lemondtak, egyebek között a cannes-i filmfeszivált is. A május 12. és 23-a közötti időpontra meghirdetett nemzetközi rendezvény 73 éves története alatt még soha sem maradt el. Most sem azt mondták a szervezők, hogy nem lesz fesztivál, hanem van rá esély, hogy egy későbbi időpontban szervezik meg.

 Ha július, akkor Tanyaszínház. A kavillói bemutató kulturális zarándokhely, a vándortársulat útvonala pedig kalandok sora a színtársulatnak és a nézőknek egyaránt. Valóságos csoda ez, hogy fennmaradt, életben tartják. Egyetlen kőszínháznak sincs annyi nézője egy évadban, mint a Tanyaszínháznak egyetlen hónap alatt. És nincs olyan bemutató Vajdaságban, amely felvehetné a versenyt a szalmabálákon ülő kavillói közönségszámmal. 1500–1800 színházkedvelő is összejön a premierre. Egyelőre még a vándortársulat idei turnéjáról sem tudjuk, hogy minden marad a régiben és június végén elkezdenek próbálni, július második felében pedig útnak indulnak a dűlőutakon – ahogyan tették ezt az elmúlt több mint négy évtized alatt, minden nyáron –, hogy elvigyék a színházi csodát az aprócska falvakba vagy a városszéli sportpályákra, árokpartokra. Az útvonal elkészült, ezek szerint a kavillói bemutató július 25-én lesz. Kihagyhatatlan program. Csodálatos lenne, ha ismét találkozhatnánk a Tanyaszínház bölcsőjének számító aprócska faluban.

Lapozok az emlékezetemben, és eszembe jutnak a helyi fesztiválok, a főzőversenyek, a különböző táborok is. Most, hogy bizonytalanná vált valamennyi megtartása, csak most szedtem őket csokorba, s látom, micsoda gazdagság ez! Milyen változatosak a programok. Úgy is jól érezhetjük magunkat, ha nem utazunk el, csak kiruccanunk mondjuk a Malom fesztiválra vagy a szabadkai Interetno fesztiválra, de mondhatnám a kakaspörkölt-főző versenyeket, a kispiaci nemzetközi gasztronómiai szemlét, a Vajdasági Vágtát vagy más egyebet. Választék akad bőven.

A rendezvények mögött dolgozó emberek vannak, akik megszervezik, életre hívják a rendezvényeket, ámde ez mit sem érne, ha nem lenne közönség, amely élteti ezeket. Jó lenne, ha a mostani nehézségek után szép nyarunk lenne, és élvezhetnénk mindazt, amit eddig a szervezők és a közönség nagyszerű találkozása megteremtett, hogy tovább éltethessük őket.