2024. március 29., péntek

Egy tudósnő szomorú életútja (76.)

Hiába meszeltetek!

A titeli születésű Mileva Marić Albert Einstein felesége volt 1903-tól 1919-ig. Hogyan küzdötte fel magát Mileva a tudósvilágba, milyen volt viszonya Einsteinnel, egyáltalán milyen volt életútja, megtudhatják folytatásos tárcánkból, melyet pénteki számainkban közlünk.

Miloš Marić és családja 1892 tavaszán Zágrábba utaztak, új otthonukba. Betegsége miatt Mileva a hetedik osztály záróvizsgáit 1894 szeptemberének elején tette le, legjobb eredményeket matematikából és fizikából ért el. Említést érdemel, hogy abban az időben a matematika-tankönyvek kitűnőek voltak, a XIX. század második felének az egyik igen népszerű, és tudományhoz jelentős mértékben hozzájáruló matematikus-pedagógus, a szlovéniai Cerknóban született Franc Močnik írta őket. „Janez”, azaz Ivan Benigar, Mileva matematikaprofesszora arra buzdította diákjait, hogy alkossanak, a fizikai kísérletek aktív részeseivé tette, támogatta és bátorította őket. Mileva osztályfőnöke, Koloman Rac görög, latin és horvát nyelvtanár is „erőltette” diákja részvételét a történésekben, becsülte a lány szorgalmát, tökéletességre törekvő vágyát, magabiztosságát és önbizalmát a nyilvános eseményeken és azt a tulajdonságát, hogy Mileva csakis a legjobbat volt hajlandó elfogadni. Annak ellenére, hogy lehetővé tették számára azt, hogy részt vegyen a fizikaórákon és a gyakorlatokon, Mileva, akkor már érett fejjel úgy gondolta, hogy fizikatanulási vágyai megvalósításának tekintetében az lesz a legjobb számára, ha Svájcban tanul. Abban az időben ugyanis, az Osztrák–Magyar Monarchiától eltérően Svájcban engedélyezték a lányoknak, hogy szokványos módon érettségizzenek, és hogy ezt követően rendesen tanuljanak a főiskolákon és az egyetemeken. Mileva rajongott a képzőművészetórákért, ugyanis Josip Janda professzor síkraszállt azért, hogy a rajzórákat azokon a helyeken tartsák meg, amelyeken az „ecset, a spakli és a festék negymesterei” gyülekeztek, azok a restaurátorok, festők és ikonfestők, akik a káptalandombi kolostorokat, István és László magyar királyok templomjait, és a zágrábi katedrálisként ismert, Mária mennybemenetele székesegyházat újították fel. Egyszer, miközben a diákok rajzoltak, meglátogatta őket a városi önkormányzat delegációja, társaságukban voltak egyházi méltóságok és az egyháztanács tagjai is. Köztük és a szakértők között arról folyt a vita, hogy le kellene dönteni az erődítmény egyik várfalát, legalább azt, amelyik a székesegyház főbejárata előtt áll, így ugyanis az újonnan megépített ajtó, és a lenyűgöző, díszes márványkoszorú teljes kifejezésre jutnának. Az alatt az idő alatt, amíg a diákok rajzoltak, a papság, az urbanisták, az építészek és a kataszteri mérésekkel megbízottak tanácskoztak körülöttük, hogy mi lenne, ha lenne...

-- Toma Bakač, alias Erdődi Bakocs Tamás bíboros presbiter, állami kancellár, és a Zágrábi Püspökség vezetőjének jelszava különösen fontos volt az akkori Agramra nézve „Horvátország törökök nélkül”. Amikor Bakocs hazatért Rómából, ahol a lateráni Sixtus-kápolnában volt bíborosi konklávén (ahol ő volt a fő pápajelölt, de mégis Lorenzo De' Medicit választották meg X. Leó pápaként), az új pápa megválasztása után azonnal különleges feladatot bízott az esztergomi bíborosra, méghozzá azt, hogy Bakocs az aratás kellős közepén indítson keresztes háborút a török ellen. A vezérek megkezdték a parasztok hadrendbe szervezését, megmutatták, hogy készül a „kaszából kard”. Azok azonban fellázadtak, és azt mondták, hogy senki sem fog háborúba menni aratás előtt. Időközben Bakocs erőltetve építtette és erősítette a Duna és a Száva mentén a meglévő erődítményeket, tornyokkal magasított védelmi falat állíttatott, a török ekkor már megindult Zágráb felé, de Sisaknál megállították őket. Ma azt az utcát, amelyben megkezdte az építést, róla nevezték el. A Bakocs utca Káptalandombot köti össze a Jelačič bán térrel – magyarázta a történelmi tényállást bevezetőként a székesegyház egyik papja. -- Tomát vidékeinken Tamaš Bakačként ismerték. Pap volt és harcos, Erdélyben született, Erdőd városában. A török előtti időben főtisztelendő volt, lelkész a titeli prélátusban. Tanulmányait a domonkosok boroszlói és padovai iskoláiban végezte el, Krakkóban doktorált filozófiai témával, a teológiai doktorátusát pedig az olaszországi Ferrara városban szerezte meg 1464-ben. Kancellárként dolgozott Korvin Mátyás udvarában, és pápajelölt a Medicik korában. Védelmi várakat és erődítményeket emeltetett, a törökök elleni védelmet szolgáló sáncrendszert – folytatta a mesét Miloš Marić, a Sajkásvidék történelmének kiváló ismerőjeként. A vidék „fővárosa” akkoriban Titel volt, a település egy időben az egeri, később pedig a kalocsai püspökség fennhatósága alá tartozott, Bakocs főtisztelendő itt trónolt. -- Bakocs életműve a káptalandombi erődítmény volt. A falakat, amelyek még ma is megvannak, Hermann Bollé építész immár 15 éve igyekszik felújítani, diákjai restaurálják a székesegyházat, és annak 108 méter magas tornyait. Visszaadják az építmény csillogását, tekintettel a tehetséges művészekre, megengedhetetlen, hogy új szépsége ne legyen messziről is szembeötlő! -- hangoztatta az egyik egyházi tanácstag. -- Bollénak azt szeretné, ha azt az építészeti „szépséget” kiszabadíthatná az erődítmények szorításából, és ha előbb lebonthatná az elöl lévő falakat, majd a három bástyát is, de Toma Bakač tornyát nem bántaná – tolmácsolta Hermann Bollé tervét az egyik restaurátor… -- ...alias Bakocs Tamás tervét, aki, miután kinevezték pécsi püspöknek, „megfeledkezett” visszaszolgáltatni titeli birtokait az egyháznak, ami lázadásokat eredményezett. A felkeléseket Dózsa György vezette, Ezért hagyná meg a tornyot? -- tette fel a kérdést az egyháztanács egyik, a régi építmények megőrzéséért síkraszálló tagja. -- Ő is a felkelés után ugyanúgy fejezte be, mint Matija Gubec Zágrábban. -- A felkelőkre ugyanaz várt! Matija Gubecet a Felsővárosban, a Szent Márk-templom előtt, Dózsa Györgyöt pedig Temesváron, a Mária téren, nem messze a székesegyháztól ültették tüzes trónba, és tettek a fejükre tüzes koronát.

Mialatt Mileva osztálytársaival rajzolt és hallgatta az illetékesek eszmecseréjét, apja észrevétlenül a háta mögé lopakodott, és megdicsérte, hogy milyen szépen rajzol. Hirtelen lelkesedéssel belesúgta a fülébe: Találd ki, mi van új! Amikor Mileva rákérdezett, apja széles mosollyal közölte vele: végre-valahára felmentették tisztségéből, és hétfőtől nyugdíjas. Az elmondottakat nyomatékosította is, mindvégig a nyugdíjazását igazoló papírokkal hadonászott. -- Most pedig te találd ki, hogy mi van új! -- mondta Mileva Milošnak. – Ki vele – válaszolt az apja. -- Úgy döntöttem, hogy elhagyom a gimnázium VIII/a osztályát, és hogy Svájcban fogok érettségizni. Ott a lányok is járhatnak középiskolába... remélem, hogy elkísérsz majd Zürichbe. -- Szörnyű! Szörnyű! A Jezsuiták terén ég a Jézus kolostor, és a Szent Katalin Akadémia tornya! -- rontott be lihegve a gimnázium egyik diákja, a fiú föntről szaladt le…

A város területén több fontos ponton különlegesen kialakított ellenőrző-állomások voltak, amelyeket tűzjelző pontokként emlegettek. Ezekről a pontokról a nap bármely percében jelenthették a tüzeket a tűzoltóállomásnak. A pompás, Szent Katalin nevét viselő, barrok templomban keletkezett tüzet, viszonylag gyorsan elolthatták, ugyanis – szerencse a szerencsétlenségben – a tűzjelző, optikai jelzőberendezés éppen ugyanazon a téren, a Lotrščak toronyban volt. A tűzoltók tehát gyorsan megérkeztek, a tornyot azonban nem sikerült megmentenünk, a tűz martalékává vált. A tetőszerkezet egy része is megkárosodott, a vízsugarak pedig kárt tettek a nem sokkal korábban restaurált beltérben, a frissen meszelt templomfalakban, öt oltárban és a padlástérben is. -- Valaki a a diákok közül gúnyos megjegyzést tett Hermann Bollé, munkatársai és egyetemistái munkájára: – Hiába meszeltetek!

A kőajtó Gradec városrész védelmi rendszerének a részét képezte. Ez a kapu ma is megvan. Az ajtófélfába építettek egy kis kápolnát a város védőszentjének, Szűz Máriának a képével. Mivel a Jezsuiták és Katarina Zrinska tereket lezárták a tűz miatt, a gyászolók gyertyáikkal elárasztották a kőajtót és a kis kápolnát.

Zágrábban 1869-ben alakult meg az első tűzoltószervezet. Abban az időben a zágrábi kőművesek, kéményseprűk, asztalosok, lakatosok és a többiek beléptek az első, Önkéntes Tűzoltó-egyesületbe. Abban az évben nagyjából száz önkéntes oltotta a tüzet a horvát fővárosban.