2024. március 29., péntek

Új magyar filmek

Tizennégy pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

Tizennégy pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet (NFI); a Filmszakmai Döntőbizottság által megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra – áll az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, a Nemzeti Filmintézet elsődleges célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése és a támogatási tevékenysége révén folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának.

Az Eltörölni Frankot című történelmi filmdráma gyártását 434 millió forinttal támogatják. Fabricius Gábor első mozifilmjének főhőse Frank, 1983-ban a vasfüggöny mögött egy underground zenekar karizmatikus frontembere, aki nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. „Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit próbálják elhallgattatni – súlyos trip veszi kezdetét, amely a társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ” – áll a film szinopszisában.

Mint írják, az Eltörölni Frankot forgatókönyve, amely elsőként állítja a középpontba a politikai pszichiátria intézményét, a közelmúltban széleskörű nemzetközi elismerésekben részesült, rangos díjjakkal jutalmazták többek között Karlovy Varyban, részt vett a tallinni és a szarajevói filmfesztiválok szakmai fórumain.

A készülő film producere Dér Tamás, operatőre Dobos Tamás, vágója Tuza-Ritter Bernadett. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Szűcs Edit felel, a rendező konzulense Gazdag Gyula. A hathetes forgatás a tervek szerint júliusban kezdődik.

Tolvaly Ferencnek, az El Camino rendezőjének új zarándokfilmje, a Szent Ignác útja négy különböző országból származó ember önismereti útját mutatja be. Lelki vezetőjük a dokumentumfilm főszereplője, José Luis Iriberri, a spanyol jezsuita egyben a nézők lélek-útikalauza is, aki Szent Ignác alteregójaként irányítja a zarándokokat. Saját élményként adja elő a rendalapító ötszáz évvel ezelőtti tapasztalatait a 640 kilométeres úton, a baszkföldi Loyolától a katalán Manresáig.

A Szent Ignác útja című alkotás a Nemzeti Filmintézet 53,5 millió forintos támogatásával készül Tolvaly Ferenc és Balázs Zsuzsa forgatókönyve alapján a Cameofilm gyártásában, Csáky Attila producer vezetésével. A film operatőre Dénes Zoltán és Balogh Gábor lesz, a tervezett bemutató 2021 májusa.

A román–magyar–belga koprodukcióban készülő A szolga című 1944-ben játszódó film gyártására 54,9 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. Marian Crisan új filmje egy kamasz fiú és egy sebesült amerikai pilóta véletlen találkozásának története, akik közös nyelv híján a tekintetükkel kommunikálnak egymással vándorlásuk során a vadonban. A végtelen hegyekben játszódó film operatőre Szecsanov Martin, a szeptemberre tervezett romániai forgatáson 40 fős magyar kameracsapat fog dolgozni, majd a film képi és hangi utómunkája Magyarországon készül. A szolga a Focusfox koprodukciójában készül, magyar producere Muhi András, tervezett bemutatója 2021 vége.

A Filmszakmai Döntőbizottság Fazekas Csaba, Kollarik Tamás–Takó Sándor, Köbli Norbert, Vranik Roland–Szabó Iván és Surányi András forgatókönyveinek fejlesztését is támogatta.

A pályázatokról bővebb információ a http://nfi.hu/hu/palyazatok linken érhető el.