2024. március 28., csütörtök

Négymilliárdot rabolt el a koronavírus

Módosították Vajdaság idei költségvetését – Szükségszerű volt, de nem megfelelően vitték véghez a tervet, kontrázott az ellenzék

A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek következtében a tartományi adminisztrációnak is alacsonyabb bevétellel kell számolnia az idén. Nem dolgoznak annyit a cégek, a turizmus és vendéglátóipar teljesen leállt március nagyobbik részében és áprilisban, ami bevételkiesést jelent a nyereségi adó, de a bérek után fizetett adó tekintetében is. A felvázolt körülmények miatt, a köztársaságihoz hasonlóan, a tartományi költségvetést is módosítani kellett. A büdzsé újratervezését mai ülésén fogadta el a vajdasági parlament.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A helyzettel kapcsolatos nyilatkozatában Pásztor István házelnök elmondta, a koronavírus ellen folytatott harcnak voltaképpen két csatatere van, az egyik az egészségügyi, a másik pedig a gazdasági aspektusa. A képviselőháznak, mint mondta, most ennek a második vonatkozásnak a tekintetében kellett döntenie. A cél a károk minimalizálása volt, fűzte hozzá. Mint magyarázta, a cégek számára könnyítéseket hagyott jóvá a válság áthidalása érdekében a köztársasági kormány egy gazdasági csomag keretében, mely magába foglalja az adók, illetékek fizetésének elodázási lehetőségét is. Ez könnyít a vállalatok helyzetén, viszont csökkenti a költségvetési bevételeket. A képlet egyszerű, jelentette ki Pásztor, egy háztartásban is csökkenteni kell a kiadásokat akkor, amikor csökkennek a bevételek. A tartományi büdzsé esetében is ezt kell most tenni, úgy, hogy közben Vajdaság továbbra is talpon tudjon maradni. Olyan esetekben eszközöltek lefaragásokat, amelyekben a projektum, fejlesztés nem létfontosságú, várhat bizonyos ideig a teljesítés. Példaként a szabadkai Népszínházat, vagy különböző települések központjainak tatarozását, épületek homlokzatainak szépítését említette. Mindannyian szeretnénk, ha ez gyorsan megtörténne, de nem okoz nagy kárt, ha fél évet még várat magára ez a néhány beruházás. Pásztor kifejtette, öt és fél százalékkal, 4,2 milliárd dinárral lesz alacsonyabb a rendelkezésre álló keret, de még így is jobb lesz a helyzet mint amilyen tavaly, tavalyelőtt volt.

NÖVEKVŐ DEFICIT

Az idén 73,58 milliárd dinár áll rendelkezésre a tartományi büdzsében; 70,55 milliárd dinárt tesz ki annak bevételi oldala, 73,58 milliárd dinárt pedig a kiadások. A költségvetési hiány 2020-ban Vajdaságban eléri a 4,08 milliárd dinárt, a pótköltségvetés új javaslata értelmében. A deficitet hitelekből, az előző évekből áthozott költségvetési tartalékokból és vagyonértékesítésből fedezik a tervek szerint. Ez egyébként már a második módosítása az idei tartományi költségvetésnek, az előző még 77,8 milliárd dinárral, 75 milliárdos bevétellel és az említett összegnek megfelelő kiadással, továbbá 3,92 milliárdos deficittel számolt.

Igor Mirović tartományi kormányfő meggyőződése, hogy Szerbia, s vele együtt Vajdaság még az idén visszatérhet az év eleji fejlődési pályára (Ótos András felvétele)

Igor Mirović tartományi kormányfő meggyőződése, hogy Szerbia, s vele együtt Vajdaság még az idén visszatérhet az év eleji fejlődési pályára (Ótos András felvétele)

KÖZEL A FEJLŐDÉSI PÁLYA?

Vajdaság kiváló eredményeket mutatott fel a koronavírus leküzdése terén, az, hogy a vajdaságiak fegyelmezettek voltak, betartották az előírásokat, megkönnyítette az egész ország helyzetét, hiszen ennek köszönhetően a dél-szerbiai gócpontokra irányulhatott a megfelelő figyelem, oda kerülhetett a kellő felszerelés, jelentette ki Igor Mirović tartományi kormányfő. A költségvetés módosítása szükségszerű, hozzájárul a vállalatok tehermentesítéséhez, de nem vesz el egyik ágazattól sem annyit, amennyi válságot okozna az adott területen, fejtette ki. Mint mondta, meggyőződése, hogy Szerbia, s vele együtt Vajdaság is, visszatérhet az év eleji fejlődési pályára még az idén, ha nem üti fel a fejét a járvány egy újabb hulláma. Mintegy 40 millió dinár gyűlt össze az egészségügyi dolgozók támogatására nyitott tartományi adományszámlán, a jövő héten döntenek rendeltetéséről, számolt be Mirović.

MIÉRT ÉPPEN A MEZŐGAZDASÁG?

Az ellenzéki képviselők nem tudták támogatni a tartományi pótköltségvetést. Azzal magyarázták álláspontjukat, hogy a kormány tervszerűtlenül, kapkodva, indokolatlan megtakarításokat eszközölve alkotta meg az újabb módosítást. Branislav Bogaroški, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga frakcióvezetője kifogásolta, hogy Mirović kabinetje húsz nap késéssel tájékoztatta a képviselőket arról, hogy berekesztették a költségvetés végrehajtását a rendkívüli állapot idején. Másfél milliárd dinárral kevesebb lesz a bevétel a bérek után, s kétmilliárddal a nyereség után fizetett adóból, de a megtakarításokat véleménye szerint nem ott eszközölte a kormány, ahol kellett volna. A gazdaság, főként a mezőgazdaság lesz áldozata a pótköltségvetésnek, jelentette ki. Utóbbira 800 millió dinárral kevesebb jut, ismertette. Csonka Áron, az Alternatíva Vajdaságért képviselője is úgy vélekedett, hogy a mezőgazdasági juttatások csökkentése rossz lépés a kormány részéről. Az efféle tervezés, véleménye szerint, teljes ötlettelenségre vall, a belgrádi utasítások vakon történő teljesítését jelenti. Bírálta a rendkívüli állapot alatt hozott egyes döntéseket is, például az onkológiai páciensek diagnosztikus vizsgálatainak ellehetetlenítését. Közölte, a koalíció továbbra is bojkottálja a parlament munkáját. Erről számolt be Nebojša Novaković, a Demokrata Párt képviselője is, aki, egyebek mellett, a Szerb Haladó Párt tűzijátékos tüntetéseinek kivizsgálását szorgalmazta: hogyan juthattak fel szurkoló huligánok az épületek tetejére a kijárási tilalom ideje alatt, tette fel a kérdést.

A mezőgazdasági támogatások keretének csökkentése mellett az újszülöttek támogatására fordított szociális juttatások csökkentését is kritizálta Đurađ Jakšić, a Szerb Radikális Párt frakcióvezetője. Mint mondta, 280 millió dinárral jut kevesebb az idén ezekre a támogatásokra. Véleménye szerint olyan rossz év áll előttünk, amit minél gyorsabban el szeretnénk felejteni, s a tartomány sem járul hozzá a helyzet javításához.

A képviselőház mai ülésén a pótköltségvetés elfogadása mellett agrárpolitikai, vidékfejlesztési, erdő- és vízgazdálkodási kérdésekkel, korábban meghozott programok módosításával is foglalkozott a ház.