2024. március 28., csütörtök

Landoló légiturizmus

A szakértők nemigen számítanak arra, hogy 2022 előtt visszaáll az utasforgalom

A járvány miatt lebénult légiközlekedés ismét indulóban van, de a repülőgépek túlnyomó többsége nagyon kevés utassal és veszteséggel közlekedik. A szakértők szerint ez még mindig jobb, mintha üresben állnának a kifutópályán. Szinte semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy a közeljövőben melyik országok milyen óvintézkedéseket vezetnek be a nemzetközi utasokra nézve. Ez nehezíti a tervezést hosszú távra, és az utazás iránti érdeklődést is mérsékelheti.

A budapesti repülőtér az utasszolgálatát május 1-jétől indította újra. Hétfőn 12 repülőgép szállt már magasba a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

– A járvány előtt naponta 300–350 repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, ez 45–50 ezer utast jelentett, áprilisban pedig a járatok száma 2 és 5 között volt, hozzávetőleg 200 utassal. A hétfői járatok még alacsony kihasználtság mellett indulnak el, de ebben is látható némi emelkedés – ismertette a jelenlegi helyzetet a kommunikációs vezető.

A Budapest Airport adatai szerint az áprilisi utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi, napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben jártak a reptéren. A jelenlegi becslések szerint a forgalom növekedése lassú lesz, a budapesti repülőtér forgalma a következő két évben sem fogja elérni a korábban tervezett 17 millió utast, de a tavalyi 16 milliót sem közelíti meg.

ÓVINTÉZKEDÉSEK A REPÜLŐTÉREN

A magyarországi, akárcsak a többi nemzetközi repülőtér, óvintézkedések sorozatával szavatolja az utasok biztonságát. A repülőtér teljes területét naponta egyszer, a szolgáltatások irodáit naponta többször is fertőtlenítik. Az utasokat padlóra ragasztott matricák figyelmeztetik a távolságtartásra, felhívják a figyelmet a maszkok viselésére, a kézfertőtlenítő használatára, valamint az online utasfelvétel előnyben részesítésére és a poggyászfeladó rendszer használatára. A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében minden érkező utas egészségügyi szakemberek által végzett testhőmérséklet-mérésen és okmányellenőrzésen esik át, az ország területére csak magyar állampolgárok, illetve tartózkodásra jogosultak léphetnek.

A jelenlegi körülmények között a nemzetközi légitársaságok személyzete a távolságtartást átültetésekkel igyekszik elősegíteni, illetve a középső ülés szabadon hagyásával, de előfordulnak nagy kihasználtsággal üzemelő járatok is, ez azonban már botrányt váltott ki az utasok körében. A légitársaságok modellje a 90 százalék fölötti kihasználtságra épül, de az utasok számának növekedésével egyre nehezebb lesz betartani a távolságot.

VÉGE A REPÜLŐZÉS ARANYKORÁNAK

Az újrainduló forgalom ellenére az utasszállító repülőgépek kétharmada, hozzávetőleg 15 ezer gép, még mindig pihenőpályán van. A jelenlegi becslések szerint a légitársaságok az idei bevételük felének búcsút inthetnek. A legtöbb szakértő nem számít az utasforgalom 2022 előtti visszaállására, s azt is kérdésként vetik fel, hány légitársaság képes fenntartani addig a működését. Sokan valószínűnek tartják, hogy az országok nem engedik bedőlni a légitársaságaikat.

Máris megkezdődött a konkurenciaharc a légitársaságok között. Sokan csődbe juthatnak, aminek az lesz az eredménye, hogy 2025-re akár duplájára nőhet a viteldíj. Ez a repülőzés aranykorának vethet véget, és a légiközlekedés ismét csak a legkiváltságosabb társadalmi osztály utazási módja lehet.

KORMÁNYTÁMOGATÁS AZ AIR SERBIÁNAK

Szerbia május 18-ára jelentette be az Air Serbia légitársaság újraindítását. A szerb kormány minden tőle telhetőt megtesz a cég megsegítése érdekében, ezzel kapcsolatban már a tárgyalások is elkezdődtek a héten – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter.

– Az Air Serbiát nem fenyegeti a csőd. Ahogyan minden más ország, úgy Szerbia kormánya is minden erejével támogatja a légitársaságot ezekben a nehéz időkben. A légitársaság segítsége nélkül nem tudtuk volna hazaszállítani honfitársainkat a külföldi országokból, de a maszkokat, védőfelszereléseket és lélegeztetőgépeket sem tudtuk volna az országba hozni – közölte a pénzügyminiszter.

A támogatás pontos nagysága még tisztázatlan, mivel a tárgyalások még nem zárultak le. Mali szerint az is megeshet, hogy bővítik a légitársaság flottáját és egy új gép vásárlását vállalja magára a kormány.