2024. március 29., péntek

Tömeg a kávézókban

A pincérek szájmaszkban, a vendégek egymás nyakában

Körbejártuk a kávézókat, az a benyomásunk, hogy semmi sem változott, a korábbi évek, kerthelyiségidénykezdési állapotaihoz viszonyítva. Az asztalokat valószínűleg messzebbre helyezték egymástól, de ez minden bizonnyal csak pár centit jelent, hiszen azelőtt sem voltak túl közel egymás mellett. Egyes kávézókban a kijelölt kerthelyiségen kívüli aszfaltrészre is elhelyezték a székeket, így gyakorlatilag megtartották a korábbi szék- és asztalszámot, csak valamivel nagyobb területre terjeszkedtek ki. A pincérektől, illetve az egyik vendéglőstől hallottuk, hogy nem teljesen világos számukra, hogy mit ajánlott, és mit kötelesek megtenni, mit szabad és mit nem, erre a területre is a kissé kaotikus szabályozás jellemző

A belvárosi vendéglők és kávézók többsége hétfőn, mintegy nyolc hétnyi szünet után ismét megnyílt, a pincérek azonnal telt házzal néztek szembe. A járványügyi szakértők javaslatait látszólag mindenütt szigorúan betartják, ami a távolságtartásra, a védőfelszerelésekre és más előírásokra vonatkoznak. Az Újvidéki Vendéglátók Egyesületének adatai szerint a vendéglők mintegy 70 százaléka kinyitott, a többi viszont (főleg az éttermek és az éjszakai klubok) még néhány napig zárva lesz.

Dragan Stanojević, az említett egyesület elnöke a 021.rs hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a vendégek túlnyomórészt a kávézók kinti részébe, a kerthelyiségekbe ül le, és várhatóan az elkövetkezőkben minden látogató így is tesz majd. Egyelőre csak kevesen választják a benti részt, noha nem tilos a benti tartózkodás. -- Egyes éttermek és az összes éjszakai klub várják a kijárási tilalom végét, vagyis azt, hogy már most csütörtökön, vagy jövő hétfőn ők is megkezdhessék a munkát. Az éjszakai klubok működtetőinek többsége viszont kivárja azt, hogy négyzetméterenként több ember jelenlétét engedélyezzék a hatóságok -- mondta Stanojević.

Hozzátette, hogy a kommunális rendőrség, valamint a felügyelőség is hétfőn reggel óta járja a kávézókat és ellenőrzik, hogy betartják-e a járványügyi szakemberek ajánlásait. Elmondta azt is, hogy egyes kávézókban, amelyek kerthelyiséggel rendelkeznek, nem helyezték át az ülőhelyeket, hanem csak megjelölték azokat, amelyekre nem ülhetnek le a vendégek. Az alkalmazottak pedig vigyáznak arra, hogy a látogatók ne legyenek egymáshoz túl közel és erre figyelmeztetik is őket. Egyes kávézókban valóban odafigyelnek a távolság betartására, de előfordul ennek az ellenkezője is. Az asztalokon néhol fertőtlenítőszereket is láthatók, de egyes helyeken még fertőtlenítő lábtörlőt sem helyeztek ki. A személyzet védőmaszkot hord, de a vendégek, illetve a járókelők többsége nem visel ilyen védőfelszerelést.