2024. április 16., kedd

Online szavalóverseny volt Óbecsén

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével tizenötödik éve szervezi meg a költészetnapi szavalóversenyét, amelyet az idén március elején hirdetett meg.

– Sajnos a rendkívüli helyzetre való tekintettel a szavalóversenyt egy későbbi időpontban és online bonyolítottuk le. A vetélkedőre 39 óbecsei és bácsföldvári diák küldött be videoprodukciót, a zsűri ezeket értékelte – mondta el Cseszák Korcsik Anikó, a kultúrkör szervezője.
Az első és második osztályosokat László Judit és Ozsvár Róbert, az Újvidéki Színház színművészei rangsorolták. Az elsősök között Horváth Miksa (Petőfi Sándor ÁI) bizonyult a legjobbnak Boldizsár Teodor (Sever Đurkić ÁI) előtt, osztott harmadik helyen Bukli Benjamin (Samu Mihály ÁI) és Lovas Amadea (Sever Đurkić ÁI) végzett, a különdíjat pedig Hegedűs Júlia (Samu Mihály ÁI) érdemelte ki. A második osztályosoknál Butás Petra (Petőfi Sándor ÁI) lett az első Fajin Gyöngyi (Petőfi Sándor ÁI) és Bulatović Blanka (Samu Mihály ÁI) előtt, Sőregi Hunor (Petőfi Sándor ÁI) pedig különdíjas lett.

A harmadik és negyedik osztályos tanulókat, valamint a felsősöket Elor Emina és Szalai Bence, az Újvidéki Színház színművészei értékelték. A harmadik és negyedik osztályosok között az osztott első helyen Kisutcai Ivett és Farkas Larissza (mindketten a Petőfi Sándor ÁI tanulói) végzett, második lett a bácsföldvári Fülöp Adél, míg a harmadik helyet Bátori Simon (Petőfi Sándor ÁI) szerezte meg. A különdíjat Gondos Réka és Hallai Viktor (a Petőfi Sándor ÁI tanulói) érdemelték ki. A felsősök közül a Petőfi Sándor ÁI tanulói: Koncz Antónió, Herbatényi Botond és Hódi Lúcia lettek a legjobbak.

A szervezők minden díjazottnak házhoz szállították az ajándékba kapott könyveket.