2024. március 29., péntek
IN MEMORIAM

Engler Lajos (1928–2020)

Engler Lajos személyében tisztelt és nagyra becsült volt munkatársunk távozott közülünk örökre a múlt héten, életének 92. évében. Ennyi idő alatt rendkívüli sikereket ért el a sportban, de az oktatásban és az újságírásban is kiemelkedő, figyelemre méltó érdemeket szerzett.

A Magyar Szóhoz fényes, csaknem húsz évi kosárlabdázói karrier (78-szoros jugoszláv válogatotti szereplés; saját csapatban egyszeri országos bajnoki titulus megszerzése), látványos pedagógiai eredmények (igazgatói megbízatása alatt a nagybecskereki Május 25. szakképző intézmény zsinórban négyszer kapta meg Szerbia legjobb inasiskolája címet) és rövid politikai (vajdasági tanügyi titkárhelyettesi) elfoglaltság után került.

Anno tehát egy országos hírű, széles látókörű egyéniséggel gazdagodott napilapunk újvidéki központi szerkesztősége, amely kezdetben a művelődési, majd – rövid idő elteltével – a külpolitikai rovat vezetésével bízta meg.

A világ megismerése és a külföldi események megismertetése, szakszerű kommentálása idővel a szenvedélyévé vált, az újságírással együtt. Sokan a Magyar Szó és a külpolitikai rovat meghatározó egyéniségeként tekintettek rá.

Nemcsak a tájékoztatást, hanem a személyes jól informáltságot és a hasznos ismeretek folyamatos bővítését is prioritásnak tartotta. Több idegen nyelven beszélt (az egyetemen germanisztikai szakon végzett), s – a hazai lapok mellett – rendszeresen olvasta a német és az angol nyelvű sajtót is.

Vérbeli külpolitikai újságíró-szerkesztőként (egészen nyugdíjazásáig) megannyi helyszínen járt a világban. Munkája során eljutott temérdek idegen régióba és több földrészre.

Egyebek mellett tudósított az el nem kötelezett országok néhány csúcsértekezletéről (így Havannából 1979-ben, Hararéból 1986-ban és Belgrádból 1989-ben), sőt Kínából is, ahol 1979-ben különösen értékes információ birtokába jutott. Megtudta, hogy Kína hamarosan megtámadja Vietnamot. Az értesülés hajszálpontosnak bizonyult, mert a katonai hadművelet másnap valóban megkezdődött. Ám a helyi hatóságok közbenjárására a hírt – a tudósító igyekezete ellenére – nem volt szabad megjelentetni idő előtt. Pedig a Magyar Szónak szánt írása már elkészült...

Fél évvel később alighanem kárpótolta érte a sors: Havannából elsőként számolt be arról, hogy a jugoszláv vezetéssel kiváló kapcsolatokat ápoló Moammer Kadhafi líbiai elnök kemény szavakkal bírálta az el nem kötelezett államok csúcskonferenciájának résztvevőit, amiért nem álltak ki hazája mellett az Egyesült Államokkal kialakult akkori konfliktusában. A helyszínről ráadásul még egy információt sikerült – a nemzetközi konkurenciát ezúttal is megelőzve – elsőként továbbítania a szerkesztőségbe: a Frederick hurrikánról, amely Kubában, illetve a térségben összesen tizenkét embert ölt meg és tetemes anyagi kárt okozott.
Bő másfél évtizedig dolgozott újságíróként, szerkesztőként. Életének erről a fejezetéről jóval később azt mondta, hogy talán ez volt hányatott munkakorának a legszebb időszaka. Bár kiváló humorral is megáldotta a sors, ezt biztosan nem viccnek szánta.

Sokoldalú tevékenységéért több rangos társadalmi elismerésben részesült; lakhelyén, Nagybecskereken 2017-ben életműdíjat vehetett át.

Mindig nagy szeretettel emlékezett az újvidéki szerkesztőségben eltöltött éveire. A Magyar Szó megőrzi emlékét és újságírói hagyatékát is.

Nyugodjon békében!