Két kicsi kéz, amely egy sárga, kertben szedett virágcsokrot tart – ettől szebb ébresztőt egy nő sem kívánhat. Ez az, ami minden átvirrasztott éjszakát, megharcolt döntést és kétségbeesett könnyet elfelejtet. Értelmet ad mindennek és mindenkor.
A világ legdrágább ajándéka (Fotó: Tóth D. Lívia)
„Anya! Felséges szent név! Egy szebb titulus, fontosabb hivatal nincs” – vélekedett Bolyai Farkas. A mai rohanó világban azonban „a szent név” számos kételyt ébreszt bennünk: az oly nehezen kivívott férfi-nő egyenlőség hálójában is meg tudunk maradni anyának? A munkahelyi kihívások és a divatdiktált feleségszerep vajon hagy-e elegendő teret arra, hogy a legfontosabb feladatunknak is eleget tegyünk?
Aztán érkezik egy virágcsokor, egy titkos üzenet vagy egy puszi, és kételyeink elszállnak. Így volt ez ma is, amikor az otthonok titkos zugaiban elhangzott egy-egy halk köszönet és legördült egy-egy könnycsepp. Jó, hogy van egy nap, amikor erről is megemlékezünk.
Az anyaság megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.
Az anyák vasárnapját az 1600-as évektől a keresztények ünneplik az Egyesült Királyságban, Írországban és néhány más angol nyelvű országban. Az általunk ünnepelt Anyák napja viszont inkább az amerikai és kanadai világi ünnephez tartozik, amely meglehetősen különbözik az eredeti Anyák Vasárnapjától.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját Julia Ward Howe Anyák Napi Kiáltványa segítségével. Howe az ünnepséget a háború felszámolására szentelte. Eredetileg a béke napjának tekintették az Anyák napját, hogy tiszteljék és támogassák azokat az anyákat, akik a polgárháború folyamán vesztették el fiaikat, férjüket.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis a célját akkor érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította.
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlapgyártók, cukorka- és ajándékkereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Jarvis további élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét, és nem akarta nevét az anyák napjával kapcsolatba hozni.
Pandémia kellett ahhoz is, hogy Jarvis törekvései – akár egy napig is – megvalósuljanak. Idén nem lehetett „elszaladni” egy szál rózsáért, nem erőszakolták ránk a roskadásig megtelt kirakatok azt az érzést, hogy muszáj felköszönteni az édesanyánkat. És mégis szebb volt, mint valaha: a halk, bennsőséges ünnep minden világraszóló hírt elsöpört. A sárga gyomnövények pedig kiemelt helyet kaptak az asztalon.
