2024. április 19., péntek

Szépül Magyarkanizsa

Facsemetéket és virágokat ültettek a községben, valamint a Tisza-partot is igyekeznek megújítani

A koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan szépül Magyarkanizsa község. Az illetékesek facsemetéket, virágokat ültettek el az egész község területén, valamint a lehetőségekhez mérten a magyarkanizsai Tisza-partot is igyekeznek megújítani.

A tavalyi évben a magyarkanizsai Népkert teljesen megújult. A virágoskert rendezése mellett új padokat és szemeteskukát helyeztek ki, továbbá egy beépített öntözőrendszer is kialakításra került. A tereprendezési munkálatokat az idén is a helyi Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat végzi.

– Ebben az időszakban a zöld felületek karbantartásával foglalkozik a vállalat. Az elmúlt két hónapban közel háromezer facsemetét ültettünk el több helyi közösségben, valamint a virágágyások rendezése is lassan kész lesz. A vállalatban virágokat is termelünk, ezért közel húszezer darab lesz kiültetve a közeljövőben. Próbáljuk szépíteni a környezetünket, hirtelen fejlődésnek indult most minden. A fűvágást is a vállalat végzi mind a közterületeken, mind a temetőben. Amikor a kijárási korlátozások véget érnek, szép és rendezett területek fogadják majd az embereket községünk területén – mondta Pálfi Ervin, a vállalat igazgatója.

A Tisza-parton is megkezdték a zöld felületek megújítását, illetve karbantartását. A tavalyi évben a strandnál található móló teljes járófelülete felújításra került, az idei évben pedig a nádból készült napernyőket újítják fel – hangsúlyozta Bodnár Ivett, az önkormányzat idegenforgalommal megbízott munkatársa.

– Ezenkívül a kemping területén a zöld felületek, illetve a vizesblokkok helyreállítása is folyamatban van. Bízunk benne, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzet lehetővé teszi, hogy az idény a tervezett módon megkezdődjön, úgy, ahogy az elmúlt években is történt. A medence nyitását továbbra is június 15-ére tervezzük, de mindezt természetesen nagymértékben befolyásolja a jelenlegi helyzet alakulása – tette hozzá az önkormányzat idegenforgalommal megbízott munkatársa.

Annak érdekében, hogy a magyarkanizsaiak közül minél többen tudják élvezni a szépítéseket és a felújításokat, a község területén szúnyogirtásra is sor kerül, amelynek keretében a tervek szerint a Tisza menti erdősávban, a Velebiti-tavon és Kispiac környékén is a napokban repülőgépes szúnyoglárvairtás lesz.