2024. április 24., szerda

Bennetek van az erő, az akarat

Ágoston Sándor református lelkész szlavóniai évei (1906–1920), 4. rész

A fronton szolgálók számára röviden összefoglalta az otthon történteket is. Mindenkivel megosztja nagy fájdalmát, Rózsika kislánya halálát, majd összefoglalta mindazon súlyos csapásokat, amelyek más családokat értek. Hosszan sorolta az elhaltakat, de örömmel újságolta, hogy Bertalan Erzsike tanítókisasszony éppen a mozgósítás napján váltott jegyet Gödöllei tanító úrral, aki viszont nem sokkal ezt követően kénytelen volt bevonulni, így most Erzsike „vőlegényéhez méltó hősiességgel végzi a kettős munkát”. A kántori teendőket a háború kitörése óta Gál Sándor látja el, a hitelszövetkezetben pedig Dávid Lajos szentlászlói tanító könyvel, akinek Lajos fia sajnos Szerbiában meghalt. Szerencséje volt viszont Kórógynak az aratásnál. Hetven orosz hadifoglyot vezényeltek a faluba, akiket – mindenki nagy meglepetésére – munkára a helyi gazdákhoz osztottak ki. Mire kiderült a katonai adminisztráció tévedése, a szorgalmas oroszok szépen betakarították a gabonát.[1] A község egyébként, a háború dacára, jól gazdálkodott, s amellett, hogy magát ellátta, 1780 koronát adott hadi célokra, és 80.000 koronát jegyzett hadikölcsönre. Majd így zárta az 1915-ös háborús esztendő krónikáját: „Katonák! Munkások! Kocsisok! Sebesültek! Foglyok! Karácsony ünnepére az egész gyülekezet küldi néktek jó kívánságait. S küldöm az egész gyülekezettel jó kívánságomat én is. Megáldjon, megsegítsen, megtartson, meggyógyítson, megszabadítson, s hozzon vissza benneteket épségben és jó egészségben a mindenható Isten! Ezzel bezárom levelemet, köszöntelek mindnyájatokat – szerető lelkészetek, Ágoston Sándor.”[2]



[1]         

            U.        o. 18. p.

[2]         

            U.        o. 19–20. p.

Csak a lelkészi gondviselés szülte, mégis milyen hatalmas dokumentuma Kórógy népének, e könyvecskébe foglalt számvetés! Mennyi együttérzés, mennyi szeretet, mennyi féltés és aggódás sugárzik a soraiból! Elzász püspöke sem félhette nagyobb megrendültséggel Napóleon előrenyomuló hadait, mint féltette Ágoston Sándor saját gyülekezetének embereit a háborútól. A frontra küldött füzetben kilenc hősi halált halt, eltűnt, vagy fogságban sínylődő kórógyi férfi fényképét is megörökítette – örök emléket állítva a szenvedőknek.

A kórógyi lelkész a világháború alatt is hűséges maradt lapjához, a Szlavóniai Magyar Újsághoz, bár írásainak száma érezhetően lecsökkent. 1916. május 28-án megjelent A czölöp című írásában Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök programjához csatlakozva üzeni a lövészárkokban szenvedőknek: földet kell adni a népnek! A katonákat, a nép gyermekeit az ország és a magyar társadalom biztos támaszainak, megtartó pilléreinek tekinti, amikor szerepüket és feladatukat Velence oszlopaihoz hasonlítja: „Velencét, a vízen épült várost óriási tölgyfa-cölöpök tartják – írja cikke bevezetőjében. – Sűrűn egymás mellé sorakozva a tengerfenék fövényébe vannak beleverve, s gyönyörű palotákat, díszes templomokat építettek rájuk. A sós tengervízben szinte megkövesedtek. Rendes, békés napokban nem látszik belőlük semmi, eltakarja őket a víz. Csak a pompás, gyönyörű épületek látszanak. Rontanák is a hatást. Így szép igazán Velence, hogy a cölöpöket eltakarja a víz.” Az országok szerkezete, egész politikai, egyházi, társadalmi és gazdasági élete Velencéhez hasonlít. Gyönyörűen fel van benne építve minden, a kormányformák, az alkotmányos berendezkedések, a nemzeti védelem arzenálja, az egyházi és társadalmi élettevékenység, a gazdasági termelés és értékesítés. Mindahány egy-egy művészi épület, egyik régebbi, a másik újabb. És jött egy vihar, a világháború. „Végigrohant rajtunk, mint a szélvész Velence utcáin, s kitűnt, hogy ezeket a díszes alkotmányokat a felszín alatt sűrűn egymás mellé sorakozó cölöpök tartják: a paraszt erdő szálfái. Nyilvánvaló lett, hogy ők is vannak, ők az alap, nélkülük minden összeomlana. […] Jó lesz tehát gondolni a cölöpökre! Jó lesz már most gondoskodni arról, hogy a harctérről visszaözönlő parasztság olyan országot és olyan állapotokat találjon itt a régi helyén, hogy megélhetését jobban biztosítsa a réginél, melyben emberségesebb bánásmódban lesz része, melyben jól érzi magát, melyből nem kívánkozik idegenbe, melyben megtalálja a gyümölcsét a háború rettenetes áldozatainak.[1] Folytatta a gondolatmenetét a lap 1916. június 11-ei számában megjelent Lelkek nőnek című írásában, amikor kiemelte: „A földből nemcsak magvak gyökeresednek, hanem abból lelkek is nőnek.” Földet kell adni a háborúból hazatérő parasztoknak, de maga a föld, annak akármilyen módon történő kiosztása egyedül, önmagában nem fogja megoldani a paraszt-kérdést. „Az fogja megoldani, hogyha azok, akik ezt csinálják, lélekkel csinálják. Akkor a kiparcellázandó területeken valóban lelkek nőnek.”[2] Ágoston Sándor határozottan rámutatott: a háború utáni új Magyarország fölépítéséhez új gondolatokra, új meggyőződésre, társadalmi reformokra van szükség. Márpedig a béke hamarosan beköszönt, jósolta Gyertyaszentelő – „Közel a béke” című írásában: most tombol igazán a háború, most adja ki a mérgét, most van a gyertyaszentelője, ezt követően már a fordulat várható.[3]

Ágoston Sándort még a világháború éveiben Szlavónia központjába, Eszékre helyezték lelkésznek. Ott kellett ellátnia a központi utasításra oda vezényelt MÁV-alkalmazottak, vasúti altisztek, mozdonyvezetők, kalauzok, fékezők és váltókezelők lelki gondozását. Az 1915/1916-os tanévben neve ott szerepel a Magyar Királyi Államvasutak eszéki felső népiskolája felekezeti hitoktatóinak sorában is.[4] De mivel szeretett Kórógya református pap nélkül maradt, ő továbbra is kijárt régi híveihez. Úgy gondolta, a háború végével visszatér hozzájuk, ám a nagy összeomlás másként rendezte az életét: Ágoston Sándor szülőfalujában, Bácsfeketehegyen folytatta lelkészi ténykedését. „40 éves voltam, mikor idejöttem – olvasható az életrajzában. – Egybe esett ez azzal a korszakkal, mikor az első világháború véget ért. Az egyházi életben valami gutaütésszerű állapot uralkodott. […] Általában az egész garnitúra, mely az egyházi életet kormányozta, eltűnt, s az én kortársaim következtek a vezetésre. Ketten voltunk jó barátok Weimann Péter verbászi lelkésszel. Úgy éreztük, hogy népünk és egyházunk jövőjéért felelősek vagyunk.”[5] A következő két évtized során a hozzájuk csatlakozott Klepp Péter, torzsai lelkésszel együtt, hárman talpra állították a Jugoszláv Királysági Református Egyházat. „Klepp Péter szervezett és kormányzott, mi ketten Weimann Péterrel a lelki életet igyekeztünk szolgálni.” A torzsai lelkész 1928-ban bekövetkezett halála után Ágoston Sándort előbb esperesnek, majd püspöknek választották meg. Ez azonban már új, nem kevésbé emberpróbáló fejezete volt pályájának. Ágoston Sándor – ahogyan nagy példaképei, gróf Klebelsberg Kunó, és Ferkó István, a kórógyi napszámos – csöndes alázattal vett részt abban a derék nemzeti munkában, amely utoljára tett kísérletet megmenteni a történelmi Magyarországot. „Zajtalan, mint a természet munkája, mely lárma nélkül végzi a maga dolgát.”[6]

Ágoston Sándor művei

Ágoston Sándor: Vasárnap délután – Imák és elmélkedések. Írta: Ágoston Sándor kórógyi ref. lelkész; Eszék – Nyomatott a Szlavóniai Magyar Újság könyvnyomdájában, 1911. 238 p.

Ágoston Sándor: Üzenet hazulról – a kórógyi katonáknak küldi szent karácsony ünnepére az egészközség nevében Ágoston Sándor lelkész; Eszék – Nyomatott a Szlavóniai Magyar Újság nyomdájában. 1915. 20 p.

Szórványok egyházi gondozása. Irányelvek a diaszpóra-misszió gyakorlására. Kiadja a Dunamelléki Ref. Egyházkerület; H. n. [Budapest] – Franklin-Társulat nyomdája, é. n. [1916] 42 [1] p.

Ágoston Sándor és Csete István: Istentiszteleti rend a szórványokban; Szabadka – nyomatott Deák Sándor könyvnyomdájában, é. n. [1942]. 48 p.

Ágoston Sándor: Evangéliumi egzisztencia bizonytalan világbanHogyan lettem lelkipásztor (gépirat); Feketics – 1959. 13 p.

Szlavóniai Magyar Újság

Poliány Zoltán: Beköszöntő; Szlavóniai Magyar Újság, 1908. október 4. 1. p.

[Ágoston Sándor]: Március tizenötödike. Emlékbeszéd – Az eszéki vasutas-szövetség ünnepélyén tartotta Ágoston Sándor kórógyi ref. lelkész; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. március 19. 1–2. p.

A protestáns kérdés Horvátországban; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 2. 1. p.; Ágoston Sándor református lelkész: Soha! – A reformátusok válasza; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 9. 1. p.

Ágoston Sándor: Magyar-Rétfalu történetéből I.; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 16. 2. p.; Ágoston Sándor: Magyar-Rétfalu történetéből II.; Szlavóniai Magyar Újság – Pünkösdi melléklet; 1911. június 4.1. p.

Muraköz visszacsatolása I.; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 16. 3. p.; Muraköz visszacsatolása II.; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 23. 2. p.; A horvát követelések és a szlavóniai magyarság érdeke; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 23. 1. p.

Ágoston Sándor: Muraköz visszacsatolása – Vélemény a visszacsatolás ellen; Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 30. 1. p.

Á. S. [Ágoston Sándor]: A lovagias nemzet; Szlavóniai Magyar Újság, 1913. augusztus 3. 1–2. p.

Ágoston Sándor: Klebelsberg gróf alapítvány; Szlavóniai Magyar Újság, 1914. január 11. 2. p.

Ágoston Sándor: Ne féljetek… Föltámadott; Szlavóniai Magyar Újság, 1914. április 12. 1. p.

Á. S. [Ágoston Sándor]: A munka hőse; Szlavóniai Magyar Újság, 1915. március 14. 6. p.

Ágoston Sándor: A czölöp; Szlavóniai Magyar Újság, 1916. május 28. 1–2. p.

Ágoston Sándor: Lelkek nőnek; Szlavóniai Magyar Újság, 1916. június 11. 1. p.

Á. S. [Ágoston Sándor]: Három Julián-tanító; Szlavóniai Magyar Újság, 1916. június 25. 1. p.

Ágoston Sándor: Település [Székelykeveiek levele]; Szlavóniai Magyar Újság, 1916. július 9.

Á. S. [Ágoston Sándor]: Gyertyaszentelő – „Közel a béke”; Szlavóniai Magyar Újság, 1916. július 16. 1. p.

Irodalom

A megtartó egyház – A feketicsi református gyülekezet történetéből; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1997. 205 p.

Hallgató Imre: A feketicsi református templom kétszáz éve; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2002. 53 p.

Orosz Attila: Egy püspök élete; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2002. 86 p.



[1]         

            Ágoston          Sándor: A czölöp;       Szlavóniai Magyar Újság, 1916. május 28.   1–2. p.

[2]         

            Ágoston          Sándor: Lelkek nőnek;            Szlavóniai Magyar Újság, 1916. június             11. 1. p.

[3]         

            Á.        S. [Ágoston Sándor]: Gyertyaszentelő           – „Közel a béke”;       Szlavóniai Magyar Újság, 1916. július    16. 1. p.

[4]         

            A          Magyar Királyi Államvasutak osijeki felső   népiskolájának értesítője az             1915/1916. tanévről. III. évfolyam; Budapest           – Pallas Részvénytársaság             nyomdája, é. n. [1916] 38. p.

[5]         

            Ágoston          Sándor: Evangéliumi egzisztencia     bizonytalan világban – Hogyan lettem lelkipásztor      (gépirat); Feketics – 1959. 9. p.

[6]         

            Á.        S. [Ágoston Sándor]: A          munka hőse;    Szlavóniai Magyar Újság, 1915. március           14. 6. p.