2024. március 28., csütörtök

Fruška gora-i maraton szeptemberben

A Tarcal-hegyi maraton szervezőbizottságának értesítése szerint az idei eseményt szeptemberben fogják megtartani. Elmondásuk szerint megbeszéléseket folytattak a város elöljáróival, melyek során megállapodtak abban, hogy a május 23-ára tervezett maratont újfent elhalasztják, a koronavírus-járvány bizonytalan alakulása miatt. Tekintettel arra, hogy számos hazai és külföldi futó jelentkezett az eseményre, az utóbbiak olyan országokból is érkeztek volna, ahol továbbra is érvényben vannak a járványellenes intézkedések, ezért olyan döntést hoztak, hogy másodszorra is elhalasztják a maratont, így nem teszik ki sem a nézőket, sem a versenyzőket potenciális fertőzésveszélynek. Az új időpontot szeptember 19-ére és 20-ára tették át. Azon résztvevők, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak jelen lenni a maratonon, de már megvannak a benevezési dokumentumaik, automatikusan indulhatnak majd a jövő évi rendezvényen.